„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A légitámadást követően a hadsereg nehézfegyverekkel is lőtte az esküvő helyszínét.
Legalább húsz halálos áldozata és több mint harminc súlyos sebesültje van annak a hétfő reggeli légicsapásnak, amelyet a mianmari katonai junta ellen küzdő Népvédelmi Erők (PDF) szóvivője szerint a hadsereg hajtott végre az ország északi Sagaing régiójában lévő Minginben. Az áldozatok egy esküvő résztvevői voltak, az áldozatok és a súlyos sebesültek között nők és gyermekek is vannak.
A helyi jelentések szerint a légitámadást követően a hadsereg nehézfegyverekkel is lőtte a tömeget, ami tovább fokozta a pánikot, és megnehezítette a halottak elszállítását és a sebesültek ellátását.
Mianmarban a katonaság a 2021. februári puccs óta erőszakkal igyekszik elfojtani minden ellenállást. Április végén legalább négy ember meghalt, és többen megsebesültek egy légitámadásban, amely egy lázadók által ellenőrzött területet ért az indiai határon. A bombák egy kórházat értek a Csin államban található Mindat városában.
Nyitóképünk illusztráció.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.