Legkevesebb kétszáztíz palesztin halt meg a Gázai övezetben az izraeli hadsereg szombati hadműveletében, amelynek célja feltehetően túszmentés volt, és négy izraelit sikerült is élve kiszabadítaniuk - közölte a Hamász palesztin iszlamista szervezet médiahivatala. A sebesültek száma tájékoztatásuk szerint úgy négyszázra tehető.
Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő viszont kevesebb mint száz áldozatról beszélt a túszok kiszabadításával kapcsolatban.
"Nem tudom, hányan vannak köztük terroristák, de a szélsőségesek élő pajzsként használják a civileket" - mondta.
Abban a két lakóépületben, ahonnan a négy túszt kiszabadították, családok laktak, és fegyveres őrök tartották fogva a túszokat - tette hozzá.
https://hvg.hu/vilag/20240608_sikerult-izraeli-tuszokat-kiszabaditani-a-gazai-ovezetben
A hadsereg szóvivője szerint "egy összetett, nagy kockázatú művelet" keretében mentették ki a túszokat két különböző helyről Nuszeirat központjában. Az egyik izraeli egységet, amely a kimenekítést végezte egy lakónegyedből, tűz alá vették, a palesztin fegyveresek még páncéltörő gránátokat is bevetettek a katonák ellen. A hadsereg - légitámadásokat is beleértve - viszonozta a tüzet. A különleges erők egy katonát veszítettek - mondta az izraeli szóvivő.
Független forrásból sem a Hamász médiahivatalának, sem az izraeli hadseregnek az állításait nem lehetett egyelőre megerősíteni - jegyezték meg a hírügynökségek.
Iszmáil Haníje, a Hamász katari emigrációban élő vezetője a palesztinok "lemészárlásának" nevezte Izrael legutóbbi gázai hadműveleteit.
Abu Ubaida, a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszám Brigádoknak a szóvivője azt állította szombaton, hogy az izraeli hadsereg túszszabadító akciójában meghalt több túsz.
Mahmúd Abbász, a csak Ciszjordánia felett ellenőrzést gyakorolni tudó Palesztin Hatóság elnöke a történtek hatására rendkívüli ülés összehívását kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsától - jelentette a Wafa palesztin hírügynökség.
https://hvg.hu/gazdasag/20240608_deepfake-es-dezinformacio-igy-avatkozik-be-moszkva-az-unios-valasztasokba-oroszorszag-ep-valasztasok-eu-heckerek-chatgpt-doppelganger-oroszorszag-kina-iran-izrael
Izrael háborúban
A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.