Grúziában győzött a kormánypárt, az ellenzék tömeges csalásról beszél
A hivatalos, még továbbra sem teljes adatok szerint a kormányzó grúz Álom nevű párt nyerte meg a kaukázusi köztársaságban szombaton rendezett parlamenti választást. Az exit pollokra hivatkozva az ellenzék is győztesnek tekinti magát, több helyi civilszervezet szerint tömeges csalás történt.
Az összes voks kilencven százalékát kitevő, elektronikusan leadott szavazatok alapján a Grúz Álom a voksok 53 százalékát kapta meg, míg az EU-párti négy ellenzéki koalíció együttesen 38 százalékot szerzett. A maradék szavazat az öt százalékos parlamenti küszöböt át nem lépett pártok között oszlott meg. Az elemzők szerint a mostani választás kulcsfontosságú volt, a választóknak arról kellett dönteniük, hogy az EU vagy inkább Oroszország felé tartanak-e.
A civilszervezetek tucatjait tömörítő „Az én Szavazatom” nevű megfigyelő szervezet bejelentette, feltárt egy olyan hatalmas csalási módszert, amellyel elcsalták a szombati választást. A csoport szóvivője, Londa Toloraia közölte, a nap folyamán is szabálytalanságokra bukkantak, a nap végére pedig egyértelművé vált, hogy ezek a rendkívüli események egy nagyobb akció részét képezték, amelyek célja az volt, hogy megváltoztassák a szavazás eredményét.
A szóvivő szerint nem működött megfelelően az elektronikus voksolási eredmények ellenőrzése, számos esetben a szavazólapok úgy jelentek meg, hogy azokon már be volt jelölve a Grúz Álom, s az is számtalanszor előfordult, hogy egyes választók kétszer is leadhatták szavazatukat. „Ráadásul a megfigyelőket rendre megakadályozták abban, hogy ellenőrizzék a választók azonosításának folyamatát. Ezen manipulációk tették lehetővé, hogy elégséges számú voksot biztosítsanak a kormányzó párt számára” – mondta Toloraia, s hozzátette: a hivatalosa közölt adatok nem tükrözik a grúziai választók akaratát, ezért a szervezet kitart amellett, hogy érvényteleníteni kell a szombati választás eredményét.
A nemzetközi megfigyelőcsoportok egyelőre nem nyilatkoztak hivatalosan a grúziai választáson szerzett tapasztalataikról. Viszont, ahogy arról a HVG is írt, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, illetve külügyminisztere, Szijjártó Péter már jó előre gratulált a győztesnek:
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.