Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A hírek szerint szűk családi körben temették el a francia szélsőjobboldali politikust, mégis kétszázan jelentek meg a szertartáson. Rendőri készültség is volt.
Szülővárosában, a nyugat-franciaországi La Trinité-sur-Merben szűk családi körben eltemették Jean-Marie Le Pent, a francia Nemzeti Front alapítóját – adta hírül az MTI.
A bretagne-i mezőváros Szent József-templomában tartott szertartáson mintegy kétszázan vettek részt, közöttük Marine Le Pen, aki apját követte a Nemzeti Front (FN), későbbi nevén Nemzeti Tömörülés (RN) párt élén. A 96 éves korában kedden elhunyt szélsőjobboldali pártalapító és -vezető temetésén jelen volt a párt jelenlegi elnöke, Jordan Bardella is, de a kameráktól távol.
Le Pen halála után kisebb népünnepély kezdődött több francia városban, amit Bruno Retailleau francia belügyminiszter elítélt. „Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – fogalmazott.
A mintegy kétórás templomi gyászszertartás után az egykori pártvezér koporsóját szüleinek sírboltjában helyezték el, nem messze a Le Pen család házától. A mintegy 1700 lakosú francia városban megerősítették a rendőri jelenlétet, de a nap a legkisebb incidens nélkül zajlott. Pénteken Morbihan megye közigazgatási vezetője tüntetési tilalmat rendelt el a városban.
2002-ben Le Pen bejutott az elnökválasztás második fordulójába Jacques Chirac leköszönő elnökkel együtt, de végül a szavazatok több mint 82 százalékával Chiracot választották újra. Január 16-án a párizsi Notre-Dame-du Val-de-Grace-templomban újabb gyászmisét tartanak Le Pen emlékére, amely nyitott lesz a nagyközönség előtt is.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.