Több hullámban, az eddigieknél lényegesen kevesebb rakétával támadta Irán Izraelt az éjjel

Az izraeli mentőszolgálat szerint a támadásoknak nincsenek sérültjei.

  • hvg.hu hvg.hu
Több hullámban, az eddigieknél lényegesen kevesebb rakétával támadta Irán Izraelt az éjjel

Sem sérülésekről, sem komolyabb károkról nem érkezett bejelentés az éjjeli iráni rakétatámadásokat követően – közölte a Times of Israel tudósítása szerint a Magen David Adom izraeli önkéntes mentőszolgálat.

A légiriadók ezúttal Észak-Izraelben és Haifa körzetében szólaltak meg, viszont az iráni támadás erélye lényegesen elmaradt a korábbi hullámokban tapasztaltaktól. Bár a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán is több lépcsőben érkeztek a rakéták, ám ezek az egyes hullámok esetében alig pár rakétából álltak a korábban látott több tucatnyihoz képest.

Az előző éjjel is nyolc ember vesztette életét az iráni támadásokban, a mostani támadás mértéke ehhez képest csaknem jelentéktelennek mondható. Mindez azt támaszthatja alá, hogy az izraeli légierő valóban érzékeny csapást mért a síita állam támadókapacitásaira. Hétfőn Benjamin Netanjahu azt is bejelentette, hogy Izrael megszerezte a légi fölényt Irán fölött.

A teheráni állami média a Haaretz tudósítása szerint arról számolt be, hogy az ország fővárosától északkeletre három helyszínt is izraeli támadás ért, bár a beszámolóból nem derül ki ezek időpontja, ugyanakkor arról hétfőn mi is beszámoltunk, hogy katonai bázist és az iráni állami televízió teheráni székházát is támadta Izrael.

Mint arról korábban beszámoltunk, Irán sajtóértesülések szerint arab közvetítőkön keresztül megüzente Izraelnek és az USA-nak, hogy hajlandó lenne visszatérni a tárgyalóasztalhoz, amennyiben Washington távol marad a konfliktustól. Ugyanakkor a közvetítők szerint Teherán nem hajlandó lemondani az urándúsításról, amit viszont Izrael és az USA is tárgyalási alapnak tekint.