Az izraeli hadsereg szerint egy hétre van szükségük az összes célpont megsemmisítéséhez
Az IDF ezen felül legfeljebb plusz egy héttel számol. Eközben a légicsapások mellett Izrael-barát hackerek Irán bankrendszerének jelentős részét is megbénították.
HVG
Az izraeli hadsereg (IDF) úgy számol, hogy egy héten belül befejezheti az Iránban kijelölt célpontok elleni támadásokat – közölte az IDF szóvívője az MTI szerint. Lehet, hogy ezen felül még egy hétre szükség lesz a további célok teljeítéséhez, de a hadsereg nem akar elhúzódó háborúba sodródni.
Iránt a légicsapások mellett kibertámadás is érte, amely az ország bankrendszerének jelentős részét megbénította. A támadás eredményekébb az irániak nem tudtak pénzt felvenni egy, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó bank autómatáiból. A műveletet egy Izrael-barát hackercsoport, a Predatory Sparrow vállalta magára, akik már korábban is hajtottak végre akciókat iráni célpontok ellen.
A banknak fontos szerepe van az Iránt sújtó nemzetközi szankciók kijátszásában, köztük a Forradalmi Gárda katonai tevékenységének finanszírozásában. A hackertámadás után Irán kibervédelmi hatósága megtiltotta a közösségi hálózatokhoz csatlakozó eszközök használatát a hivatalos személyeknek, a magas rangú vezetőknek és a biztonsági szervek vezetőinek.
Az Izrael és Irán közötti háború péntek hajnalban kezdődött, miután Izrael légitámadásokat hajtott végre Irán ellen. Kedden a legfejlettebb demokráciákat tömörítő G7 Izraelt támogató, Iránt elítélő nyilatkozatot fogadott el, erről itt írtunk.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.