Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A világ legfejlettebb gazdaságával rendelkező demokratikus államok csoportja szerint Irán a regionális instabilitás és terrorizmus fő forrása.
A G7-országok csoportja hétfőn késő este kiadott nyilatkozatában támogatásáról biztosította Izraelt, míg Iránt a közel-keleti instabilitás forrásának nevezte – írja a Reuters.
Az Irán és Izrael közötti háború – amely pénteken kezdődött, amikor Izrael légicsapásokat indított Irán ellen – riadalmat keltett egy olyan régióban, amelyben már a 2023 októberében kirobbant gáza harcok óta nagy a feszültség.
„Megerősítjük, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát” – áll a G7-ek nyilatkozatában. – „Irán a regionális instabilitás és terrorizmus fő forrása” – áll még a közleményben, amelyben az is szerepel, hogy a G7 „egyértelmű álláspontja, hogy Irán soha nem rendelkezhet nukleáris fegyverrel”.
Izrael egy általa megelőző csapásnak nevezett támadást indított pénteken Irán ellen, annak érdekében, hogy megakadályozza a síita teokrácia nukleáris programját. Azóta a két ország légi háborút vív egymással, ennek eddig több mint 220 iráni és 24 izraeli halálos áldozata van, miközben Teherán váltig tagadja, hogy katonai jellegű nukleáris programon dolgozna, és azt is kijelentette, hogy az atomsorompó-egyezmény értelmében joga van békés célokra nukleáris technológiát fejleszteni, beleértve az urándúsítást is.
Izrael nem írta alá az atomsorompó-egyezményt, mégis az egyetlen ország a Közel-Keleten, amelyről mindenki tudni véli, hogy rendelkezik atomfegyverrel, noha ezt soha nem ismerte el, bár nem is tagadta.
Ugyanakkor egyelőre nem látszik az az opció, ami a békés elrendezéshez vezetne, hiszen Benjamin Netanjahu jelenleg nyeregben érzi magát, és bármilyen békés rendezés egyezkedést követelne meg, míg ő, pláne miután bejelentette, hogy az izraeli légierő kivívta a légi fölényt Irán fölött, leginkább diktálni szeretne.
Nem tűnik partnernek a tárgyalásokban Teherán sem, mivel az irániak, mint arról korábban már írtunk, úgy gondolják, Izrael nem engedheti meg magának, hogy hosszú távon lekösse magát egy anyagháborúban, így a diplomáciai tapogatózásaik egyelőre csak azt a célt szolgálják, hogy távol tartsák az USA-t a háborútól.
Emellett a két fél között a békés együttélés alapvető feltételeiben sincs egyetértés, Izrael számára a minimum az volna, ha Teherán lemondana az urándúsításról, míg az irániak szemében jelenleg ez az az áldozat, amire semmiképpen nem hajlandók.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.