FELTÉTEL NÉLKÜLI MEGADÁS! – posztolta így, csupa nagybetűvel Donald Trump amerikai elnök saját közösségi oldalán. Trump rövid időn belül három üzenetet is közzétett, az előző kettő alapján pedig az is egyértelmű, kinek szólt ez a felszólítás:
Pontosan tudjuk, hol bujkál az úgynevezett »Legfőbb Vezető«”
– utalt Ali Hameneire, Irán vallási vezetőjére. Trump szerint az ajatollah könnyű célpont lenne, de egyelőre biztonságban van, mert most még nem akarják megölni. „Nem akarjuk, hogy bárki civilekre vagy amerikai katonákra lőjön rakétákat. A türelmünk fogytán van” – tette hozzá.
Egy korábbi üzenetében pedig arról írt Trump, hogy teljeskörűen átvették az irányítást Irán légtere felett. „Iránnak jó nyomkövetői és más védelmi eszközei voltak, nem is kevés, de össze sem hasonlítható az Amerika által tervezett és összerakott »cuccal«” – állt a bejegyzésében. „Senki sem csinálja jobban, mint a jó öreg USA” – zárta posztját az elnök.
Az Izrael és Irán közötti háború péntek hajnalban kezdődött, miután Izrael légitámadásokat hajtott végre Irán ellen. Kedden a legfejlettebb demokráciákat tömörítő G7 Izraelt támogató, Iránt elítélő nyilatkozatot fogadott el, erről itt írtunk.