Kitört az oroszországi Kamcsatka-félszigeten található Kljucsevszkaja Szopka vulkán – írja a Meduza az Orosz Tudományos Akadémia Geofizikai Szolgálatának jelentése alapján. A szakértők szerint láva folyik le a vulkán nyugati lejtőjén, a vulkán felett erős izzást figyeltek meg, és robbanások történnek.
A vulkán az utóbbi napokban fokozott aktivitást mutatott, hamut bocsátott ki a kráteréből, illetve éjszakánként azt is jól lehtett látni, hogy izzik. Szerdán napközben a vulkán három több hamufelhőt is kilövellt.
A kitörés mindössze néhány órával azután történt, hogy erős földrengés rázta meg Kamcsatka partjait, ami cunamiriadót váltott ki Oroszországban, valamint Japánban és az Egyesült Államokban is. A szeizmológusok a földrengés nagyságát 8,7-8,8-as erősségűre becsülték.
Nyitókép: X / Mario Nawfal