Videón, ahogyan eléri a cunami a Kuril-szigeteket és Japánt a 8,8-as földrengés után

Hawaii területén is szökőárriadót rendeltek el.

Videón, ahogyan eléri a cunami a Kuril-szigeteket és Japánt a 8,8-as földrengés után

Szerdán hajnalban 8,8-es erősségű földrengés volt Oroszország keleti partvidékén, azóta riasztás van érvényben az országban, valamint többek között Japánban és az Egyesült Államokban is. A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez volt a legerősebb földrengés, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban.

A partoknál egy óra alatt nyolc 5-ösnél erősebb földrengést is regisztráltak 7 és 100 kilométer közötti mélységben. A szakemberek szerint legalább egy hónapig akár 7,5-es erősségű utórengésekre is lehet számítani.

Az Egyesült Államok földtani intézete szerint Petropavlovszk-Kamcsatszkij városától körülbelül 126 kilométerre történt a földrengés, 18 kilométeres mélységben, ezután 3-4 métert magas hullámok öntötték el a Kuril-szigeteken fekvő Szevero-Kurilszk város part menti részét érte el, miközben a lakosok egy magaslaton gyülekeztek – egy szemtanú erről videót is készített.

Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere azt közölte, hogy egy óvoda megrongálódott, és voltak olyanok, akik az evakuálás során megsérültek, például egy nő, aki kiugrott az ablakon. Eddig súlyosabb sérülésekről nem érkezett jelentés, de több videófelvételen is látszik, hogy a földrengés súlyos károkat okozott számos épületben.

A rengés által keltett szökőár szerda reggelre érte el Hawaiit, ahol sokan dugóba kerültek, amikor megpróbálták elhagyni a part menti területeket. A Csendes-óceáni megfigyelőközpont szerint a legmagasabb hullámot Oahun regisztrálták, a magassága 1,21 méter volt.

Hawaiihoz hasonlóan Japán is felszólította az érintett területeken élőket, hogy azonnal húzódjanak magasabb helyre. Az erre vonatkozó figyelmeztetések jelenleg több száz kilométerre terjednek ki a part menti régiók széles sávjában. Bezártak a strandok, az üdülőhelyek, mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy egészen addig maradjon fedezékben, amíg a figyelmeztetést hivatalosan vissza nem vonják.

A japán önvédelmi erők vadászrepülőgépeket, járőrgépeket és helikoptereket vetettek be a helyzet megfigyelésére a Csendes-óceán felett. A Tokyo Electric Power japán energiavállalat szakemberei felfüggesztették a Fukusima-1 atomerőműből származó kezelt víz kibocsátásának következő szakaszát. A nagy sebességű vonatok, a sinkanszenek közlekedését is felfüggesztették Japán középső és északkeleti részén. Japánban keletkezett károkról vagy áldozatokról nem érkezett információ.

Reuters on X (formerly Twitter): “Huge waves reached the coastline of Hokkaido in Japan after a magnitude 8.8 earthquake struck off Russia’s Far Eastern Kamchatka Peninsula https://t.co/uZy2bkYyKW pic.twitter.com/UlN6eToK7K / X”

Huge waves reached the coastline of Hokkaido in Japan after a magnitude 8.8 earthquake struck off Russia’s Far Eastern Kamchatka Peninsula https://t.co/uZy2bkYyKW pic.twitter.com/UlN6eToK7K