Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Alig 10 nap telt el a legutóbbi pusztító földrengés óta, a riasztás kiterjed Japánra és az Egyesült Államokra is.
8,8-es erősségű földrengés volt szerda hajnalban Oroszország keleti partvidékén, cunamiriasztás van érvényben Oroszországban, Japánban és az Egyesült Államokban is – írja a BBC.
Egy orosz tisztviselő szerint ez volt az elmúlt évtizedek legerősebb földrengése 1952 óta, ami az Egyesült Államok földtani intézete szerint Petropavlovszk-Kamcsatszkij városától körülbelül 126 kilométerre történt, 18 kilométer mélységben.
Szergej Lebedev, a régió vészhelyzeti minisztere szerint a rengés 3-4 métert is elérő szökőár sújthatta Kamcsatkát. Elmondta azt is, hogy egy óvoda megrongálódott. Oleg Melnikov egészségügyi miniszter szerint az evakuálás során többen megsérültek, például egy nő, aki kiugrott az ablakon. „Jelenleg nem érkezett jelentés súlyos sérülésekről” – tette hozzá.
Az orosz hatóságok arra figyelmeztették a területen élőket, hogy 7,5-ös erősségű utórengések várhatók, és ezek akár egy hónapon keresztül is folytatódhatnak. A félszigetet az elmúlt 10 napban már több földrengés is megrázta, július 20-án öt földrengést regisztráltak, köztük egy 7,4-es erősségűt Kamcsatka fővárosa, Petropavlovszk-Kamcsatszkij közelében.
Japán is sürgette az érintett területeken élőket, hogy azonnal evakuálják a területet. Az erre vonatkozó figyelmeztetések jelenleg több száz kilométerre terjednek ki a part menti régiók széles sávjában.
„Azonnal meneküljenek magasabb, biztonságos helyre. A cunami érkezésének ideje csak becslés. A hullámok akár előbb vagy később is érkezhetnek. Folytassák az evakuálást, amíg a figyelmeztetés érvényben van” – közölték a hatóságok egy riasztásban.
Az első szökőárhullám Hokkaidóban az első becslések szerint 30 cm magas volt, elérte Nemurot, a Hokkaidó északkeleti részén fekvő kikötővárost is.
Az amerikai cunami-figyelő központ szerint akár három méteres cunami-hullámok érhetik Ecuadort is.
Honoluluban riasztó szirénák szólaltak meg, miután a hawaii hatóságok „azonnali evakuálást” rendeltek el Oahu sziget nagy részén. „Cselekedjenek! Pusztító cunami hullámok várhatók” – értesítették a helyieket a közösségi médiában.
Donald Trump amerikai elnök nemrég posztolt a Hawaii-szigeteken érvényben lévő cunamiriadóról, valamint az Alaszkában és az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékén érvényben lévő figyelmeztetésekkel kapcsolatban.
„Maradjatok erősek és vigyázzatok magatokra” – írta az X-en.
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) July 30, 2025
Nyitókép: Kaname Muto / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.