Putyin elmondta, kikre bízná a jövőben Oroszország vezetését

Az orosz elnök szerint olyanokra van szükség, akik az életüket is hajlandóak kockáztatni a hazájukért.

  • HVG

Vlagyimir Putyin szerint az orosz politikai vezetés következő generációjának az ukrajnai háború veteránjaiból kell állnia – írja a Newsweek. „Meg kell keresnünk, meg kell találnunk és élre kell állítanunk azokat az embereket, akik félelem nélkül szolgálják a hazát, és akik hajlandóak kockáztatni az egészségüket, sőt az életüket is” – jelentette ki Putyin a parlamenti pártok frakcióvezetőivel közös találkozóján az Állami Duma moszkvai épületében. 

https://hvg.hu/360/20250909_hvg-putyin-betegsegek-egeszseg

„Az ilyen embereket vezető pozíciókba kell kinevezni. Ők lesznek az utódaink. Erről el kell gondolkodnunk” – fogalmazott az orosz elnök. Hozzátette: biztos abban, hogy a veteránok pozitívan fogják befolyásolni a politikai pártok munkáját, mind helyi, mind országos szinten. 

Putyin a találkozón arról is beszélt, hogy Ukrajnában, „a harci érintkezés vonalán több mint 700 ezer ember tartózkodik” jelenleg. 

Az orosz alsóházban hatalmas fölényben van – a 450 képviselői helyből 324-et birtokol – az elnökhöz szorosan kötődő Egységes Oroszország párt, jelentős ellenzéki frakció pedig egyáltalán nincs. 

https://hvg.hu/360/20250909_hvg-vlagyimir-putyin-hszi-csin-ping-halhatatlansag-elet-hosszabbitasa-150-ev-szervcsere

(Nyitókép: AFP / Pool / Mikhail Sinitsyn)

Hozzászólások