A Covid-pandémia idején vendégei csak a fertőző betegség lappangási idejének megfelelő számú napig tartó karantén letöltése, valamint egy fertőtlenítő alagút végigjárása után találkozhattak az orosz elnökkel. De Putyin már a világjárvány előtt rendszeresen leszidta a kormányüléseken köhögő vagy tüsszögő minisztereket, s azt kérdezte tőlük, miért nem maradtak otthon. Gleb Karaulov, Putyin testőrségének Nyugatra menekült tagja azt mesélte korábbi főnökéről, hogy a Kreml ura retteg mindenféle betegségtől, illetve attól, hogy valakik merényletet terveznek ellene. „Az elnök teljesen begubózva él, betegesen fél a haláltól, átjárhatatlan korlátokkal és karanténokkal veszi körbe magát” – mesélte.
Van valami, amitől még Putyin is retteg, de valami eszméletlenül
Minden bizonnyal akadnak olyanok, akik nem feltétlenül örülnének, ha a moszkvai és a pekingi államfő örökké vagy legalább 150 évig élne. Pedig Putyin köztudottan mindent megtesz azért, hogy elkerüljék őt a betegségek és a betegek.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.