„Mi lesz, ha a zsarnokok és diktátorok sem halnak meg?” Ezzel a költői kérdéssel zártuk cikkünket, amikor legutóbb (2021 decemberében) az örök élet vagy legalábbis az emberi életkor kitolása körüli kutatások eredményeiből szemezgettünk. Az idézet egy, az egészséges élet meghosszabbításával foglalkozó amerikai cég alapítójától, Mark Allentől származik, és most azért lett időszerű, mert az orosz és a kínai elnök Pekingben a hosszú élet tudományáról váltott pár felületes szót. A 72 éves Hszi Csin-ping megjegyezte, hogy a hetvenesek régebben öregnek számítottak, ma meg szinte gyerekek. A 73-hoz közeledő Vlagyimir Putyin erre arról elmélkedett, hogy a biotechnológia fejlődése révén folyamatosan lehet szerveket átültetni, így az emberek egyre fiatalabbnak érezhetik magukat, és akár a halhatatlanságot is elérhetik. Hszi óvatosabb volt, ő 150 éves élettartamot vélt lehetségesnek. Ezek után megszakadt a kínai tévé által, szinte véletlenül ellesett csevegés a múlt heti nagy pekingi katonai parádé tribünjén.
Putyintól aligha lehet elvitatni némi gyakorlati tudást e téren. Miután az utóbbi években többször vetődtek fel találgatások az egészségi állapotáról, most nem minden irónia nélkül így kommentálta a pekingi politikai bulvárhírt a Frankfurter Allgemeine Zeitung Oroszország-szakértője: „Aki közelről látja Putyint, azt érzékeli, hogy saját tapasztalatból ismeri a korszerű orvostudománynak azokat az áldásait, amelyeket Pekingben méltatott.” Valóban, Putyinhoz közel álló emberek irányításával, komoly állami támogatással Oroszországban intenzíven kutatják a hosszú élet titkát.