Egy elit katonai alakulat épp meg akarja puccsolni a madagaszkári elnököt

A CAPSAT nevű egység vasárnap bejelentette, hogy átvette az irányítást a szárazföldi erők fölött.

  • HVG

„Törvénytelen és erőszakos hatalomátvételi kísérlet zajlik Madagaszkáron” az ország elnöki hivatalának vasárnapi, a lakossághoz és a nemzetközi közösséghez intézett közleménye szerint. Egy elit katonai egység közben átvette az irányítást a hadsereg felett.

Madagaszkáron szeptember 25-én robbantak ki tüntetések az ivóvíz- és áramszolgáltatás akadozása miatt, és a tiltakozásoknak már halálos áldozatai is vannak. Andry Rajoelina államfő szeptember végén feloszlatta a kormányt, és október 6-án egy tábornokot, Ruphin Zafisambót nevezett ki miniszterelnöknek. Azt is elmondta, egyeztetéseket kezdeményez a demonstrációkat vezető fiatalokkal, és segítséget ígért a fosztogatások sújtotta vállalkozásoknak is.

A nap folyamán a madagaszkári hadsereg elitegységének számító CAPSAT bejelentette, hogy átvette az irányítást a fegyveres erők fölött, beleértve a szárazföldi csapatokat és a légierőt is. A sors iróniája, hogy Rajoelinát 2009-ben ugyanez a katonai alakulat segítette az elnöki székbe.

Andry Rajoelina madagaszkári elnök beszédet mond az ENSZ közgyűlésében 2025. szeptember 14-én, New Yorkban.
Leonardo MUNOZ / AFP

Az antanarivói tüntetéshez a hírek szerint a CAPSAT több katonája is csatlakozott, akik felszólították a biztonsági erőket, hogy tagadják meg a tűzparancsot. Nem sokkal később Ruphin Zafisambo miniszterelnök videóüzenetben leszögezte: a kormány szilárdan tartja magát, és ugyancsak párbeszédet szorgalmazott. ENSZ-jelentések szerint a tüntetésekben már legkevesebb 22-en meghaltak, és több mint 100-an megsebesültek. Rajoelina szerdán tagadta a világszervezet által közzétett adatokat Azt állította, hogy 12-en haltak meg, és ezek valamennyien “rablók és fosztogatók” voltak.

Az Air France október 11–13. között felfüggesztette a Párizs–Antananarivo járatait a helyi biztonsági helyzet miatt, és naponta értékeli az újraindítás lehetőségét. Az érintett utasokat értesítik, átfoglalást vagy visszatérítést kínálnak – írja a Reuters.

Nyitókép: A madagaszkári elit alakulat, a CAPSAT tagjai egy páncélozott járművön, a háttérben a kormány ellen tüntető civilekkel, 2025. október 12-én

Hozzászólások