30 keresztényt vettek őrizetbe Kínában – írja a BBC. A portál arról is beszámol, hogy évtizedek óta nem történt ekkora méretű, állami hátterű támadás a keresztények ellen az országban.
Az őrizetbe vett keresztények a Pekingben alapított Sion Egyházához tartoztak, ami egy több ezer követővel rendelkező protestáns felekezet. Sokan attól is tartanak, hogy a keresztények őrizetbe vétele egy nagyobb üldöztetési hullám nyitánya csupán, amit az állampárt a vallási szervezetekkel szemben indított.
Mindezt a Kínában elfogadott új törvényekkel magyarázzák, amelyek célja visszaszorítani az illegálisnak tekintett egyházi tevékenységeket.
Annak ellenére, hogy Kínát az ateista Kínai Kommunista Párt irányítja, az országban jelentős keresztény lakosság él. A kormányzati adatok szerint az országban körülbelül 38 millió protestáns és közel 6 millió katolikus található.
És ez csak azoknak a száma, akik regisztrálták magukat az állampárt iránti hűséget hirdető vallási mozgalmaknál.
A kutatók és az aktivisták szerint több tízmillióra rúghat azon keresztények száma, akik az úgynevezett házi templomokat látogatják és nem tagjai egyetlen állam által engedélyezett felekezetnek sem.
Ilyen gyülekezet a Sion Egyháza is, amit már 2018-ban megpróbáltak ellehetetleníteni, amikor a kínai állam hatósági jóváhagyástól tette függővé a nyilvános istentiszteleteket.
Ezt követően néhány nevesebb lelkipásztort le is tartóztattak, ám idővel elült az ügy és úgy látszik, hogy a kínai hatóságok most érezték fontosnak újra elvenni.
A BBC megkeresésére a londoni kínai nagykövetség szóvivője így nyilatkozott: „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a kínai állampolgárok a törvénynek megfelelően élvezik a vallásszabadságot. Ugyanakkor minden vallási csoportnak és vallási tevékenységnek meg kell felelnie a kínai jogszabályoknak.”
A héten egy kínai külügyminisztériumi szóvivő azt mondta, hogy Peking „határozottan ellenzi, hogy az Egyesült Államok úgynevezett vallási kérdésekkel beavatkozzon Kína belügyeibe”, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is elítélte a keresztények őrizetbe vételét.