A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem hallgatói eleget téve törvényi kötelezettségüknek adatfrissítés céljából 2025. november 4-én felkeresték a Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságot (TCK-t), ahonnan négy hallgatót azóta sem engedtek ki. A hatályban lévő ukrán törvények szerint a hadkiegészítő parancsnokságoknak nincs joguk a hadköteles személyeket önkényesen, jogi alap nélkül bent tartani – írta közleményében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
A KMKSZ szerint az adatfrissítés nem olyan cselekmény, amely több órás őrizetbe vételt indokolna. Meglátásuk szerint a hallgatók szabadságának korlátozása jogsértő.
Ferenc Viktória, a Fidesz kárpátaljai születésű európai parlamenti képviselője Facebook-videójában arról beszélt, hogy a négy fiatalt már több mint 24 órája tartják fogva, annak ellenére, hogy egyetemi tanulmányaik miatt érvényes halasztással rendelkeznek.
Frissítés: Szerda este az ügyben jelentkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki Facebook-oldalán azt írta, hogy estére a hallgatókat hazaengedték.
Nyitóképünk illusztráció, rajta a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem, fotó: Reviczky Zsolt