A rendőrség nagyszabású hajtóvadászatot indított, miután egy banda tagjai a jegybank tisztviselőjének adták ki magukat, és kiraboltak egy pénzszállító járművet az indiai Bengaluru városában. A BBC szerint a bűnözők zsákmánya 70 millió rúpia, azaz nagyjából 260 millió forint.
Money Heist in Bengaluru
— Deepak Bopanna (@dpkBopanna) November 19, 2025
Robbers posing as Govt officials intercepted a CMS ATM cash loading vehicle allegedly claiming “verification”, transferred about 7 crore into their Innova, left the staff & vehicle near a flyover, and escaped. A citywide search is underway. pic.twitter.com/sGb0IpgcXF
A hat főből álló, terepjáróval közlekedő társaság fényes nappal, egy forgalmas úton állította meg a furgont, amiben a sofőrön kívül még hárman tartózkodtak. A rablók azt állították, hogy a jegybanknak dolgoznak, és ellenőrizniük kell, hogy megvannak-e a megfelelő engedélyek a nagy összegű készpénz szállításához.
Míg a sofőr a furgonban maradhatott, a többieket arra kérték, hogy hagyják ott a fegyvereiket, és üljenek át az ő autójukba. A terepjáró ezután néhány kilométeren át követte a furgont, majd megállás után kiparancsolták a sofőrt, illetve kitették a kísérőit is, és fegyverrel fenyegetőzve átrakták a pénzt saját járművükbe, majd elmenekültek.
A környéken kevés a térfigyelő kamera, a rendőrök pedig vizsgálják, hogy a banda több járművet is használt-e az akció során, illetve, hogy a pénzszállító cég alkalmazottainak lehetett-e köze a rabláshoz. Egyes források szerint a terepjáró, amire egy matricát is ragasztottak, hogy hivatalos, kormányzati járműnek tűnjön, hamis rendszámmal közlekedett, és azóta sikerült is megtalálni.
Gangadharaiah Parameshwara, az indiai Karnátaka állam belügyminisztere bízik benne, hogy a rendőrség hamarosan felderíti az ügyet, hiszen több közelmúltbeli, nagy visszhangot kiváltó rablást is sikeres nyomozás követett. Májusban például 59 kilogramm aranyat loptak el bankból egy másolt kulcs segítségével. A rendőrség azóta 39 kilogramm aranyat és némi készpénzt visszaszerzett, valamint 15 embert letartóztatott, köztük két korábbi banki alkalmazottat.