Világszerte vegyes reakciókat váltott ki, hogy az Egyesült Államok elfogta Venezuela elnökét, Nicolás Madurót. Szombaton az Egyesült Államok légicsapásokat hajtott végre Venezuelában, hogy mi vezetett idáig, az korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk.
Vasárnap estére Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is megszólalt, tájékoztatásuk szerint magyar állampolgár nem került bajba a támadásban. Az amerikai csapást követően Madurót és feleségét, Cilia Florest amerikai erők fogták el, majd elszállították az országból. A házaspár ellen New Yorkban kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt emeltek vádat:
https://hvg.hu/vilag/20260104_maduro-feleseg-vadirat-drogkartell-emberrablas-drogcsempeszet-ebx
Keir Starmer brit miniszterelnök első reakciójában azt mondta, kormánya „nem ejt könnyeket” Maduro rendszerének vége miatt. A BBC gyűjtése szerint több latin-amerikai ország elítélte az amerikai akciót, csakúgy mint Venezuela szövetségesei, Oroszország és Kína.
Kína közölte, hogy „mélyen megdöbbent és határozottan elítéli” az erő alkalmazását egy szuverén ország és annak elnöke ellen. Oroszország szerint az Egyesült Államok „fegyveres agressziót” követett el.
Irán a csapásokat „az ország nemzeti szuverenitásának kirívó megsértéseként” jellemezte. Donald Trump amerikai elnök azt mondta, az Egyesült Államok „irányítani fogja” Venezuelát „addig, amíg biztonságos, megfelelő és megfontolt átmenet nem valósul meg”.
https://hvg.hu/vilag/20260103_Donald-Trump-sajtotajekoztato-Venezuela-Nicolas-Maduro-legicsapas-Egyesult-Allamok-ebx
Latin-Amerikában több vezető is elítélte az amerikai fellépést. Brazília elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva szerint az akció „elfogadhatatlan határt lépett át”, és úgy fogalmazott: „a nemzetközi jogot kirívóan sértő támadások az erőszak, a káosz és az instabilitás világához vezetnek”. Gustavo Petro kolumbiai elnök „Latin-Amerika szuverenitása elleni támadásnak” nevezte a csapásokat, míg Chile elnöke, Gabriel Boric „aggodalmának és elítélésének” adott hangot, és békés megoldást sürgetett a válság kezelésére.
Miguel Díaz-Canel kubai elnök „bűnözői támadásról” beszélt, Uruguay pedig hivatalos közleményében jelezte: „figyelemmel és komoly aggodalommal” követi az eseményeket, és „elutasítja a katonai beavatkozást”. Az argentin elnök, Javier Milei ezzel szemben közösségi oldalán azt írta: „halad előre a szabadság”, valamint „éljen a szabadság”.
Keir Starmer később nem kívánt állást foglalni arról, hogy az amerikai csapások sértették-e a nemzetközi jogot. A BBC-nek azt mondta, még „minden tényt tisztázni kell”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „élete során mindig a nemzetközi jog híve volt”. Közölte azt is, hogy az Egyesült Királyság nem vett részt az akcióban, és nem egyeztetett Trumppal a műveletről. Később az X-en azt írta: az Egyesült Királyság Madurót illegitim elnöknek tekinti.
Az ENSZ főtitkára, António Guterres szóvivője közölte: a főtitkár „mélyen aggódik” amiatt, hogy „a nemzetközi jog szabályait nem tartották tiszteletben”, és a csapásokat „veszélyes precedensnek” nevezte. Az Egyesült Államokban Chuck Schumer demokrata szenátor közölte: Maduro „illegitim diktátor”, de a kongresszusi felhatalmazás nélküli katonai fellépést felelőtlennek nevezte. Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu gratulált Donald Trump „bátor és történelmi vezetéséhez”, míg Kanada és Norvégia a nemzetközi jog tiszteletben tartását sürgette.
https://hvg.hu/360/20260104_venezuela-tamadas-torvenytelen-ostoba-new-york-times-nemzetkozi-lapszemle-ebx
Nyitókép: Keir Starmer brit miniszterelnök Fotó: Ian Vogler / POOL / AFP