Dán minisztelnök: Trumpnak még mindig Grönlandra fáj a foga
A grönlandiak továbbra sem akarnak Egyesült Államokhoz tartozni.
Lindsey Graham a müncheni biztonsági konferencián többször is „kis hölgyként” utalt a dán kormányfőre. Szavai nagy felháborodást keltettek.
„Ki nem szarja le, kié Grönland?” – szegezte a kérdést Lindsey Graham republikánus szenátor Mette Frideriksen dán miniszterelnöknek egy zárt ajtók mögött tartott találkozón a február közepi müncheni biztonsági konferencián a Politico szerint.
A lap egy forrásától úgy tudja, Graham – aki Donald Trump elnök hűséges szövetségese – ezután többször is „kis hölgyként” utalt a dán kormányfőre. A dél-karolinai szenátor kirohanása nagy felháborodást keltett, és többen el is hagyták a tárgyalótermet. Így tett Elissa Slotkin demkorata szenátor is, aki a napokban levélben kért bocsánatot Frideriksentől a történtekért.
„Ezúton szeretnék bocsánatot kérni az amerikai szenátorok delegációjában betöltött szerepemért, és kifejezni határozott egyet nem értésemet az önnel való találkozón elhangzott megjegyzésekkel” – írta Slotkin. – „Delegációnk viselkedése nem tükrözi az én véleményemet szövetségünkről” – tette hozzá.
A grönlandiak továbbra sem akarnak Egyesült Államokhoz tartozni.
A levél nyilvánosságra kerülése után a Politico megkereste Grahamet, aki azt mondta:
Ismétlem: leszarom, hogy kié Grönland.
„Számomra a legfontosabb Grönlanddal kapcsolatban az, hogy Trump elnök meg akarja erősíteni a szigetet, hogy a NATO sarkvidéki védelme erősebb legyen. Véleményem szerint az európai országok és a grönlandi tisztviselők nem veszik figyelembe a nagy képet” – fogalmazott.
Graham megjegyzései jól mutatják, hogy továbbra is erős nézeteltérések vannak Washington és Koppenhága között Grönland kérdésében. Még azután is, hogy Trump a múlt hónap végén visszavonta a szigetre vonatkozó területi igényét.
Ebben a történetben ugyanúgy szerepet kap a rabszolgatartás, mint a gazdasági nehézségek, a háborús fenyegetés, szigetbizniszek, egy mesebeli pénzösszeg, de még Jeffrey Epstein is. Miért más mégis Donald Trump mostani verbális inváziója?
Nyitóképünkön Lindsey Graham. Fotó: AFP / Anwar Amro