A szerkesztőségben többen is hitetlenkedve bámultunk, amikor nyilvánosságra került Donald Trump amerikai elnök azon levele, amit Jonas Gahre Store norvég kormányfőnek küldött. Ebben az amerikai elnök azt írta, hogy mivel Norvégia, annak ellenére, hogy NATO tagállam, nem neki ítélte a Nobel-békedíjat, ezért őt már nem is érdekli a béke és reszkessen Dánia, mert ő, ha törik, ha szakad, de elveszi Grönlandot.
Most engedjük el, hogy Trump viselkedése túlságosan ismerős minden olyan szülőnek, akinek a csemetéje (utoljára négy és féléves korában) rendezett már földön fetrengve üvöltözős hisztit a játékbolt közepén, amiért nem kapta meg a főhelyen, dekorációs célból kiállított hatalmas dömpert, majd ugyanolyan hirtelenséggel napirendre is tért fölötte, legalábbis a legközelebbi játékbolt-látogatásig, és foglalkozzunk a levél témánk szempontjából fontosabb részével.
„Dánia nem tudja megvédeni azt a földet Oroszországtól vagy Kínától, és miért van egyáltalán »tulajdonjoga«? Nincsenek írásos dokumentumok, csak annyi, hogy egy hajó kötött ki ott évszázadokkal ezelőtt, de nekünk is voltak olyan hajóink, amelyek ott kötöttek ki” – írja Trump.
Ahhoz, hogy a tulajdonjogok és az írásos dokumentumok kérdését értelmezni tudjuk, érdemes visszamenni az időben egészen a XVII. század elejéig.
Gyarmati ambíciók a felfedezési láz korában
A XVII. század elején Dánia területileg is egészen másképp nézett ki, mint manapság, például hozzátartozott Norvégia is. A skandináv egységre törekvés végigkísérte a térség történetét és a középkorban, annak is a kései szakaszában ez egy rövid időre meg is valósult, ez volt a Kalmari Unió, ami perszonálunióban a dán uralkodó alatt fogta össze Dániát, Svédországot és Norvégiát. Az unió alapja egy kereskedelmi szövetség volt, amivel a skandináv országok a XIV. századra jelentős gazdasági erővé vált Hanza-szövetséget szerették volna ellensúlyozni.
A Kalmari Unió azonban nem volt hosszú életű, leginkább azért, mert a svédeknek nem volt túl őszinte a mosolyuk a dán királyok láttán és végül egy véres szakítást követően függetlenedtek az uniótól, hogy kisvártatva saját jogon jelenjenek meg nagyhatalomként a koraújkori Európa geopolitikai színpadán.
A svédek távozását követően, 1536-ban Norvégiát a dánok tartományként beolvasztották az országukba. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a norvégok megtarthatták az önálló jogrendszerüket, de dán fennhatóság alá kerültek és a dánok átvették az addig norvég uralom alatt álló szigeteik fölött is az ellenőrzést, legalábbis papíron. Így került Izland és tulajdonképpen Grönland is Dániához, bár az utóbbi sziget akkor még keveseket érdekelt, a dánok 1721-ig feléje sem néztek.
Hans Egede leírásain alapuló 1747-es térkép Grönlandról
Wikimedia Commons
A XVII. században azonban a nagy földrajzi felfedezések, és legfőképpen a más európai hatalmak sikeres gyarmati vállalkozásai láttán a dánok is úgy gondolták, érdemes lenne belevágni egy hasonló bizniszbe. Gyorsan alapítottak is rá angol, illetve holland mintára egy Kelet-Indiai és egy Nyugat-Indiai társaságot. A kelet–nyugat tájolásnak érintőleges köze volt csak Indiához, valójában azt jelentette, hogy az adott kereskedelmi társaság a Jóreménység-fokától keletre vagy nyugatra próbálta megcsinálni a szerencséjét.
A keleti részleg gyorsan bele is vetette magát a korabeli, délkelet-ázsiai üzleti életbe, egyre-másra létesültek az indiai és környékbeli partok mentén a dán kereskedőtelepülések, ahol jellemzően bors, tea és pamut beszerzésével, majd Európába szállításával tettek szert nagy haszonra. A század második felétől a nyugati oldal is beindult, itt kezdetben az 1650-es évek végétől a mai Ghána partvidékén épültek meg dán erődök, ahol a helyi vezetőkkel puskaport és lőfegyvereket cseréltek aranyra és elefántcsontra, ám a XVIII. századra már a dánok is a korszak legjövedelmezőbb üzletében, a rabszolga-kereskedelemben utaztak.
Ehhez az is kellett, hogy a felfedezési láz hevében a dánok a Karib-tengeren is megvessék a lábukat, három szigetet (és az ezekhez tartozó megannyi szigetecskét) szereztek meg, ebből kettőt (St. Thomas és St. Jan) „gazdátlanul” találtak, a harmadikat, St. Croix-t pedig a franciáktól vették meg 1733-ban. Ekkor indult be csak igazán a biznisz, a szigeteken rabszolgamunkán alapuló ültetvényes gazdálkodást vezettek be, cukornádat termeltek, illetve zajlott tovább az afrikai muskétáért rabszolgát program is. A rabszolgákat a három sziget valamelyikére szállították dolgozni, a fölösleget meg az amerikai kontinensen értékesítették.
St. Croix
Wikimedia Commons
Ez az az időszak, amikor a dánok újra felfedezik Grönlandot is, ahol a cél papíron a pogány inuitok evangélikus hitre térítése lett, de valójában mindenkit jobban érdekelt a sziget prémes állatainak levadászása, illetve a grönlandi partok mentén nagy erőkkel zajló bálnavadászat.
