Moszkva szerint az amerikaiak miatt szünetelnek az ukrajnai békéről szóló tárgyalások

A Kreml úgy értékeli, hogy az Egyesült Államok most az iráni háborúval van elfoglalva.

  • HVG

Az iráni háború és a washingtoni figyelem áthelyeződése miatt szünetelnek az ukrajnai háború befejezéséről folyó amerikai–orosz–ukrán tárgyalások – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Reuters szerint.

Peszkovot azután kérdezték a háromoldalú tárgyalások jelenlegi állásáról, hogy az Izvesztyija című orosz lap arról írt, a Kreml megerősítette a párbeszéd szünetelését, és hogy a közel-keleti háború kompromisszumra késztetheti Kijevet.

Ez egy helyzetből adódó szünet, nyilvánvaló okokból

– tette hozzá Vlagyimir Putyin hivatalának szóvivője, majd arról beszélt, hogy amint „amerikai partnereik” nagyobb figyelmet tudnak fordítani az ukrán ügyekre, Moszkva reméli, hogy új tárgyalási forduló kezdődhet.

Az Izvesztyija szerint a Kirill Dmitriev elnöki megbízott által vezetett, gazdasági és befektetési együttműködésről szóló tárgyalások folytatódnak az amerikai féllel.

Mélyütés Ukrajnának Trump iráni akciója, Putyin egyelőre mosolyog

Az orosz agresszió ellen harcoló Ukrajna az egyik nagy vesztese az USA és Izrael Irán elleni háborújának. Csökken az ötödik éve tartó háborúra irányuló nemzetközi figyelem, s míg Kijev kevesebb fegyverhez jut, a gáz- és olajár megugrása miatt emelkednek Moszkva valutabevételei.

Nyitókép: Ramil Sitdikov / Pool / AFP

Hozzászólások