Donald Trump a héten Kínába utazik

Az amerikai elnök már kora tavasszal találkozott volna Hszi Csin-ping kínai elnökkel Pekingben, de a látogatást a közel-keleti helyzet miatt elhalasztotta.

  • MTI

Donald Trump amerikai elnök Kínába látogat május 13. és 15. között, mert korábban meghívta őt Hszi Csin-ping kínai elnök – közölte hétfőn a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Trump lesz az első amerikai elnök 2017 óta, aki hivatalos látogatást tesz Kínában. Korábban már utalt a kínai útra, Peking azonban eddig nem közölt részleteket. Trump eredetileg március végére tervezte az utazást, de azt az iráni helyzet miatt elhalasztotta. Trump és Hszi legutóbb tavaly októberben találkozott személyesen a dél-koreai Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján.

Egyes elemzők szerint a tárgyalások középpontjában várhatóan az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus áll majd. A két ország közötti vámintézkedések és exportkorlátozások az elmúlt évben jelentősen visszavetették a kétoldalú áruforgalmat, és kedvezőtlen hatással voltak a világgazdaságra is. A megbeszélések napirendjén szerepelhet még a közel-keleti helyzet és Tajvan kérdése is.

https://hvg.hu/360/20251016_hvg-ritkafoldfem-export-tilalom-usa-kina-vamhaboru

Nyitóképünkön Donald Trump és Hszi Csin-ping tavaly októberben. Fotó: AFP / Andrew Caballero-Reynolds

Hozzászólások