Merz a súlyos vereségek után: Nem másról van szó, mint hazánk demokratikus jövőjéről
Mecklenburg-Elő-Pomerániában az AfD, Berlinben a Baloldal aratott győzelmet a vasárnapi tartományi választásokon.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el.
Lemondott hétfőn Daniel Peters, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) mecklenburg–elő-pomerániai tartományi vezetője, aki egyben a szeptember 20-i voksoláson a regionális törvényhozásból kiesett párt csúcsjelöltje is volt.
A 45 éves politikus ezt a párt tartományi elnökségének ülését követően jelentette be Schwerinben. Helyét Philipp Amthor, a kancellária hivatal tartományok és szövetségi állam együttműködéséért felelős államtitkára veszi át ügyvivői jelleggel.
Peters, aki 2024 óta látta el tisztségét, kijelentette, hogy számára a felelős politika azt jelenti, hogy le kell vonni a személyes következtetéseket is. „Biztos vagyok abban, hogy a CDU Mecklenburg–Elő-Pomerániában a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani, még akkor is, ha jelenleg nem leszünk benn a tartományi parlamentben” – hangsúlyozta Peters.
Szintén lemondott Katy Hoffmeister, a CDU tartományi főtitkára is. Az észak-németországi Mecklenburg–Elő-Pomerániában a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a párt 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a szavazatok mindössze 4,9 százalékának megszerzésével. A CDU a tartományi parlamentből is kiesett, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt.
Mecklenburg-Elő-Pomerániában az AfD, Berlinben a Baloldal aratott győzelmet a vasárnapi tartományi választásokon.
Nyitókép: JENS BUTTNER / DPA / AFP