Futás közben támadt rá egy nőre Bécsben egy magyar férfi hétfőn. A támadó megragadta és a földre terítette a nőt, aminek következtében mindketten legurultak a töltésről, majd a férfi megpróbálta szexuálisan bántalmazni áldozatát – írja a Kronen Zeitung.
Az osztrák lap szerint egy járókelő tanúja volt az esetnek, ám elsőre azt hitte, hogy egy verekedésbe botlott. Amikor világossá vált számára, hogy szexuális erőszakcselekményről van szó, közbelépett. Ennek hatására az elkövető elengedte a 28 éves nőt, és menekülőre fogta, de a rendőrség mintegy 300 méterre a tett helyszínétől elfogta. A hatóság közlése szerint a gyanúsított egy 34 éves, állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgár.
A férfit előállították és kihallgatták, ám nem ismerte el tettét. Az áldozat kisebb sérülésekkel megúszta a támadást, horzsolásokat szenvedett, az ügyben folyamatban van a nyomozás.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock