Repülőgépeket érő bombariadók újabb hullámáról számol be a BBC, amely szerint csak csütörtökön már több mint tíz járat érintett.
Ezek között van az Aer Lingus Dublinból Rómába tartó Airbus A320-asa, amely vészjelzést adott le és az útját megszakítva az észak-franciaországi Evreux légi bázisán szállt le.
A Finnair arról kapott bejelentést, hogy a Helsinkiből Rómába tartó járatán helyeztek el robbanóeszközt. Ez vadászrepülők kíséretében az eredeti úti célján landolt.
Bukarestben közel kétszáz utast evakuáltak az oda Milánóból érkező Wizz Air-gép fedélzetéről, miután magyar idő szerint 10 óra 8 perckor biztonságban leszállt az ottani Henri Coandă nemzetközi repülőtéren. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészcsapata vizsgálja át a repülőt.
A lengyel LOT légitársaság Varsóból Brüsszelbe érkezett gépének ellenőrzésével már végeztek – nem találtak rajta robbanóeszközt. A járaton, még a levegőben, a személyzet tagjai is vizsgálódtak, landolás után pedig szakemberek is átnézték.
A cseh rendőrság tájékoztatása szerint négy, Prágába tartó repülőgép kapott fenyegetést, amelyek leszálláshoz készülnek. „A fenyegetések jelentőségét alacsonynak ítéljük” – írták az X-en, jelezve, hogy minden érintett járatot tűzszerészek vizsgálnak át landolás után.
A BBC szerint eddig az alábbi járatokról lehet tudni, hogy érintettek az incidensben:
- az Aer Lingus Dublin–Róma-járata, Everaux-ban szállt le;
- a Finnair Helsinki–Róma-járata, Rómában szállt le;
- a Wizz Air Milánó–Varsó-járata, Bécsben szállt le;
- a Wizz Air Milánó–Bukarest-járata, Bukarestben szállt le;
- a LOT Varsó–Brüsszel-járata, Brüsszelben szállt le;
- a Rynair Koppenhága–Szófia-járata, Szófiában szállt le;
- a Ryanair Madrid–Szófia-járata, Szófiában szállt le;
- a Ryanair London–Szófia-járata, Plovdiv felé irányították.
Kedden is sorra kaptak bombafenyegetéseket európai repülőjáratok, emiatt több repülőteret is lezártak.