Kirúgja Budapest Simicska Lajos cégét, a Mahirt, sőt felszántja utána a földet, és beveti sóval. Le kell bontani a hirdetőoszlopokat, visszaállítani az „eredeti állapotot”, és mindezt az elítélt fizeti.

A Mahir oszlopai ugyanis előnytelenek. 2006 óta álldigáltak a helyükön, akkor sikerült ugyanis átnyomni az ügyet - lelkes szocialista és szabaddemokrata támogatással! -, vagyis hogy kapja meg a bizniszt Simicska. Ezzel legfeljebb néhány Fidesz-kritikusnak volt baja; a szokásos, uncsi mantra, hogy ugyanis már miért kellene mindent a Lajosnak nyernie, speciel vashordókat állítgatni az utcasarkokra nemcsak ő tud. Erre csattanós válasz volt, hogy szükségünk van a nemzeti nagytőkére, és ez a teremtés áldozatokkal jár, de nagyon megéri, és akinek nem, az labanc. Az oszlopok álldogáltak tovább, hirdették a hirdetnivalót, internet pedig nem jött belőlük, noha a szerződés ezt előírta.

Most meg egyszer csak kiderül, hogy ez az egész előnytelen. Hogy kereshetne rajta a város többet, sőt akár maga is felállíthatna ilyen objektumokat. Elvégre nem részecskegyorsítók, de még csak nem is kínai LED-lámpák, mert ahhoz például igenis kell a nemzeti nagytőke, mégpedig a lehető legnemzetibb, ami már be is házasodott az uralkodócsaládba.

Szégyelld magad, már megint Simicskánál hirdettél!

Én igen boldog vagyok, hogy sikerült azonosítani egy előnytelen szerződést, és példás gyorsasággal kiküszöbölni. Több pénze marad Budapestnek, vehet belőle kínai LED-lámpát, abból akár egy újabb Orbán-gyereket is saját lábra tudunk állítani. Viszont van ez a kellemetlen kérdés, ami felmerül ilyen esetekben. Tudom, bunkóság előhozni, ahogy külügyminiszterek se feszegetik egymás között, hogy melyikük mennyit lopott az éppen bedőlt piramisjátékból, és hogyan fogja ezt megúszni. (Hacsak nem a saját medencéjében.) Szóval a felelősség kérdése, az merül fel szörcsögve, fülsértő bugyborékolással az iszapból, aztán amikor felmerült, kinyitja a szemét, és zsákmányt keres vérszomjasan.

Valakik itt megkötöttek egy előnytelen szerződést, hellóka. Kilenc éven át özönlött a jó magyar forint kifelé a budapesti kasszából, ennek a Simicska nevű imposztornak a zsebébe. És nem úgy, hogy egy éjszaka bemászott a városháza ablakán és odahamisította a nevét a szerződésre, hanem ezt valakik megszavazták neki. És kilenc évig egyáltalán nem ellenőrizték, hogy teljesíti-e a feltételeket, hanem hagyták ellopni a pénzünket. Jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés, minimum. Láttam már ilyesmiért karón varjút, meg nadrágos embert vezetőszíjon, de olyan kis telhetetlen vagyok, hogy sosem elég.

Ugyanazok intézték neki a zsíros bizniszt, akik most elveszik tőle – mert van új kedvencük, és neki akarják adni. És ugyanolyan logikával: egy szimpla barát-ellenség felismerő rendszerrel. A város, a választók érdeke akkor se számított, és most se.

Nem kell együttérezni Simicska Lajossal, főleg amikor Fidesz-közeli vállalkozók hatalmi hátszelére panaszkodik. Olyankor röhögni kell rajta. De kár lenne beérni ezzel a helyzetkomikummal, amikor van itt szép, katartikus tragédia is. Hogy ugyanis így megy itt az üzlet. Hatékonyság, közérdek, verseny nem játszik, nem ezzel nyer itt senki. Olyan is lesz az ország. Ahol a jó munkát díjazzák, ott nő a nemzeti jövedelem. Ahol a seggnyalást, ott meg szép fényes lesz a nemzeti segg. Nemcsak Simicska Lajos előnytelen itt, hanem az egész banda, amely lapot osztott neki és a hozzá hasonlóknak, és amely most bosszút áll rajta.

Velük nem kellene szerződést bontanunk lassan?