A Sajó és a Tarna teljes magyarországi szakaszán a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője csütörtökön.
Ez 24 órás, megerősített figyelőszolgálatot jelent, de kitelepítésre egyelőre sehol sincs szükség.

Vízátfolyások a Sajó folyó áradása miatt lezárt úton Sajóivánka és Sajókaza között 2023. január 19-én
MTI / Vajda János
A levonuló árhullám csütörtök reggelre mindkét folyón tetőzött, ám a vízgyűjtőkön lehullott, illetve érkező csapadék miatt még várható újabb vízszintemelkedés. Ennek mértéke azonban nagyban függ attól, hogy hó, vagy eső formájában érkezik-e az utánpótlás.
Országszerte jelenleg 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon. Ebből valamivel több mint 200 kilométeren rendelték el eddig a legmagasabb szintet jelentő, harmadfokú készültséget.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az áradások miatt több utat is le kellett zárni.
Máshol is előfordulhatnak vízátfolyások, ezért a közútkezelő óvatosságra inti a közlekedőket.