„Ha a vágóhidaknak üvegfala lenne, mindenki vegetáriánus lenne” – ezzel a Paul McCartney idézettel kezdődik A bálna íze című dokumentumfilm, amit a Budapest International Documentary Festival (BIDF) Légy felelős kategóriájában mutattak be. A film a Feröer-szigetek évszázados hagyományát mutatja be: a festői szigetcsoport parti vizeit minden évben brutális tradíció festi vérvörösre,

a grindadráp vagy grind idején több száz, halászhajókkal a partig űzött pilótabálnát (állattani besorolása szerint gömbölyűfejű delfint) mészárol le a helyi közösség egy sajátos ünnepség kíséretében.

Emberek gyülekeznek a vörösre színezett tenger előtt a Feröer-szigeteki Torshavnban tartott bálnavadászaton 2019. május 29-én.

AFP / ANDRIJA ILIC

A vadászat során a Feröer-szigeteken évente átlagosan 700 gömbölyűfejű delfint vadásznak le. A viking korig visszanyúló hagyomány segíti a helyi közösségek fennmaradását, mint mondják, „ha megszűnne, az identitásuk egy része is elveszne.”A több száz éves hagyományra olyan ünnepként tekintenek, aminek közösségformáló ereje van, és nem szeretnék, ha bárki kívülről beleszólna a szokásaikba.

A film rendezője, Vincent Kelner francia újságíró és operatőr első nagyjátékfilmje A bálna íze. A film ötlete onnan indult, amikor Vincent megtudta, hogy a Sea Shepherd non-profit, tengeri természetvédelmi aktivista szervezet csapata a Feröer-szigetekre vonul, hogy „megvédje a gömbölyűfejű delfineket a barbároktól.” A civil szervezet aktivistái évek óta küzdenek a szabadtéri vágóhídnak gúnyolt, kegyetlen szokás ellen, és szerintük a grind és a vágóhidak között csupán annyi a különbség, hogy utóbbi esetben a négy fal között zajlik az állatokkal szembeni agresszió.

Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa, etológus szerint a delfinek társas lények, rendkívül fejlett szociális életük és a kogníciójuk, intenzíven kommunikálnak egymással, és a jelenlegi tudásunk szerint rendkívül közel állnak az emberhez például az átélt érzelmek tekintetében. "Ezért rettenetesen félelmetes lehet számukra, halálfélelemmel járhat az, hogy egymás szeme láttára ölik le őket, ez egyáltalán nem humánus, akkor sem, ha manapság már az állatokat kihajtják a tengerpartra és egyetlen mély vágással pusztítják el őket, nem pedig vágóhoroggal húzzák ki őket és lándzsákkal, szigonyokkal döfik, mint korábban.” Hiszen, mint mondja, tisztában vannak azzal, hogy a halálukba hajtják őket.

Kubinyi Enikő

Fazekas István

Ráadásul a gömbölyűfejű delfinek olyan vadon élő állatok, amelyek súlyosan veszélyeztetettek, egyes állományai lassan a kipusztulás szélére sodródnak - hívja fel a figyelmet Rodics Katalin, a Greenpeace biodiverzitás-kampányfelelőse. Mint mondja, ez a bolygó jövőjére nézve is rendkívül aggasztó, hiszen „egy ökológiai válság közepén vagyunk: az ismert 8 millió fajból egymillió a kipusztulás szélén van.” A feröeriek pedig nem éheznének a gömbölyűfejű delfinek húsa nélkül, az ország kifejezetten jómódú, a mélytengeri halászati termékek adják exportjának a 95%-át.

Vincent Kelner a forgatás közben felhagyott a húsevéssel, a döntésében az is közrejátszott, hogy gyereke született időközben. Mint mondja, „azóta tudatosabban választja meg az ételeket, amik a tányérjára kerülnek, sőt egyetért azzal, hogy a társadalmi béke is a tányérunkon kezdődik.” A forgatás során viszont arra jutott, „hogy nem is barbárok a feröeriek, hanem igazából rendes emberek, akik hamar ajtót nyitottak neki”.

A film megdöbbentően jó érzékkel mutatja be mindkét oldalt, és állásfoglalás helyett arra ösztönöz, hogy mélyen elgondolkoztasson a hagyományok és a modern értékek közti ellentmondásokon. Egy pontján elhangzik a film egyik kulcsmondata egy helyi környezetvédő aktivistától, hogy „arra kellene ráébreszteni az embereket, gondolkodjanak el arról, valóban milyen hatással vannak a társadalomra és a környezetre az egyéni rossz döntéseink”. Szöllősi Réka élelmiszerpolitikai elemző szerint az évszázad legfontosabb társadalmi vitájáról beszélünk, amely során különféle szempontok játszanak szerepet, azonban minden út oda vezet, hogy kevesebb állati eredetű élelmiszert kell fogyasztanunk.

Részlet A Bálna íze című filmből

BUDAPEST INTERNATIONAL DOCUMENTARY FESTIVAL

Ennek ellenére a feröereiek számára teljesen természetes, hogy delfinhús a vasárnapi ebéd, hiszen szerintük semmivel sem jobb az Amerikából importált hamburger a helyben levadászott állatoknál, pedig meggyőző érv a fogyasztással szemben, hogy

olyannyira szennyezett a víz, amiben a delfinek élnek, és a halak, amiket fogyasztanak, hogy képtelenség lenne a világ bármely piacán eladni azt.

A delfinek húsát terhes nőknek, gyerekeknek már egyáltalán nem ajánlják, és a fiatalok közül sem esznek sokan belőle.

A film forgatása óta a Feröer-szigetek kormánya egy limitet állított fel az éves delfinvadászatára: mostantól 500 delfint vadászhatnak le összesen, miután egy brutális vadászat során 1428 delfint öltek meg.

Ráadásul mostantól 18 éves korig kell várni, hogy bálnát ölhessenek, így a tinédzserek már nem tudnak a korábbiakkal ellentétben tapasztalatot szerezni.

Az is kérdés persze, hogy a fiatalok követni akarják-e egyáltalán ezt a hagyományt. A filmben feröeri fiatalok is megszólalnak, akik elmondják, nem ragaszkodnak a delfinhúshoz, vagyis „ha van megeszik, de le tudnak mondani róla, azonban fontos, hogy ez a saját döntésük legyen.” A hagyomány jövője azért is kétséges, mert a fiatalok nem szívesen mennek be a hideg vízbe, ehelyett inkább választják a szigeten található egyetlen Burger Kinget.

A film február 12-ig megtekinthető online.