Egy férfi közvetlen közelről, légpuskával lőtt le nemrég egy hattyút Csepelen, a Kavicsos-tónál, a támadást többen végignézték, később a rendőrség is a helyszínre érkezett, ekkor a férfi azt mondta, sajnálja a tettét – számolt be az esetről vasárnap a Tollas Barát Madármentés elnevezésű állatvédő szervezet a Facebookon.
A bejegyzést író személy kifejtette, hogy a Gáspár nevű gúnár is a szervezet védence volt, hosszú évek óta ápolták és szerették a madarat, amelynek párja éppen a tojásokon ül. A madármentők szerint a támadó férfit idegesíthette a hattyú, ezért lőtt, és eleinte nem is akarta beismerni, amit tett, csak a rendőrök kiérkezésekor tette meg.
A szervezet hozzátette, nem fogják elengedni Gáspár ügyét, és továbbra is felhívják a figyelmet az állatkínzás különböző formáira, valamint a természetkárosítás egyéni és szervezett módjaira.
Tavaly novemberben Gajdos László, a Tisza Párt nyíregyházi képviselője, leendő környezetvédelmi miniszter a HVG-nek elmondta: felül kell vizsgálni az állatkínzással foglalkozó jogszabályokat, bizonyos eseteket pedig szigorúbban kellene büntetni. Gajdos három évtizeden keresztül vezette a Nyíregyházi Állatparkot, mielőtt politikai pályára lépett, vele készült interjúnkat az alábbi linkre kattintva olvashatják:
Felül kell vizsgálni az állatkínzással foglalkozó jogszabályokat, bizonyos eseteket pedig szigorúbban kellene büntetni – mondta a HVG-nek Gajdos László, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es körzetében lesz majd a Tisza Párt jelöltje az áprilisi parlamenti választáson. A Nyíregyházi Állatpark 63 éves vezetője három évtizede építi a város állatkertjét, és egy esetleges kormányváltás után is az állatjólétért dolgozna. A Fidesz szerinte jó munkát kezdett el, de ezt szeretné magasabb szintre emelni.
Nyitóképünkön Gáspár, a hattyú még életében. Fotó: Tollas Barát Madármentés / Facebook