A walesi hajtetvek jól bírják, hogy mérgezik őket

A liverpooli trópusi orvostudományi intézetben dolgozó Janet Hemingway szóbeszédből értesült a piretroid-rezisztens tetvekről. Munkatársaival együtt alaposan utána nézett a dolognak, s az elkészült felmérésről a BMJ kiadójának gyermekbetegségekkel foglalkozó szakfolyóiratában számolt be.

A kutatók véletlenszerűen kiválasztottak 31 walesi iskolát, és átvizsgálták 3000 iskolás gyerek fejét. A gyerekek 8 százaléka tetves volt. A kutatók elvégeztették 316 fejtetű genetikai elemzését, és kiderült, hogy a tetvek 82 százalékában jelen vannak a piretroid-rezisztenciát előidéző gének. Hemingway szerint máshol, például Izraelben is dokumentáltak már hasonló rezisztenciát.

A tetvek ellenálló képessége azokon a területeken volt nagyobb, ahol régebb óta használtak piretroidos tetűirtót. Wales déli vidékein a fejtetvek több mint 11 százalékában már két kópiája volt a piretroid-rezisztencia génnek. Észak-Wales-ben, ahol 5 éve azt tanácsolták, hogy hagyjanak fel a piretroid-kezeléssel, csak a tetvek 3 százalékában volt két gén kópia.

A fejtetű (Pediculus humanus) évmilliók óta fertőzi az embereket. Egy gyerek fején általában 10-100 egyed tapad meg. Általában nem okoz komoly orvosi problémát, csak viszketést, és ritka esetekben – ha valakinek beindul az immunrendszere  – nyirokmirigy duzzadást.

A szokásos tetűirtók piretroid-, illetve szerves foszfát vegyületek. Mindkét vegyszercsoport a kártevők idegrendszerére hat. A szúnyogirtásra is használt vegyszerrel szemben azért alakul ki a rezisztencia, mert az irtószernek valamilyen genetikai ok miatt mégis ellenálló egyedeknek nagyobb esélyük van a túlélésre és a szaporodásra.

A felmérés konklúziója az, hogy a walesi szülők először szerves foszfátokkal vagy szilícium alapú rovarirtókkal próbálkozzanak első menetben megküzdeni az élősködővel ajánlotta a The New Scientist című tudományos folyóirat online kiadása olvasóinak a figyelmébe.