A svédországi Malmőben 1976 óta folyik az a nagyszabású vizsgálat, amelynek keretében a mellrák felismerésében elsőrendű szerepet játszó mammográfia hatékonyságát vették górcső alá. A harmincéves kutatás, amelynek adatait a British Medical Journal is közölte, negyvenkétezer asszony esetét dolgozta fel. A tudósok az egyik csoportba a mammográfiás vizsgálaton átesett nőket sorolták, s kontrollként azoknak az asszonyoknak az adatait dolgozták fel, akiken nem végezték el ezt a vizsgálatot.
Mint kiderült, az első csoportban tíz százalékkal magasabb volt a mellrákkal diagnosztizáltak száma. Mivel azonban mindkét csoportban elvileg azonos volt a mellrák kifejlődésének kockázata, a tudósok feltételezése szerint a mammográfia „túl hatékonynak” bizonyult és olyan esetben is kimutat(hat)ott rosszindulatú daganatot, amikor szó sem volt ilyenről, felesleges izgalmaknak és procedúráknak téve ki az érintetteket. Az ilyen álriadókról azonban nincs statisztikai kimutatás.
Eredményeik ellenére a kutatók nem győzik hangsúlyozni, hogy jelenleg a mammográfia a mellrák korai felismerésének a leghatékonyabb eszköze, más, alternatív vizsgálati módszereknél a hibás diagnózis valószínűsége jóval magasabb.
A mammográfia időnként túl hatékony a mellrák szűrésében
A rosszindulatú daganatok gyógyításának sikere javarészt azon múlik, hogy a betegséget milyen stádiumában ismerik fel. Ám egy svéd kutatás szerint sokan téves kórisme áldozatává válnak.
Érkezik az uniós pénz a magyar energetikának: mire lesz ez elég?
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs – mondta a cég Csoport ügyvezető igazgatója.
Lesz bármi értelme a foci-vb első két hetének?
Azt, hogy tényleg rossz-e ez, azt néhány korábbi létszámbővítés és furcsa lebonyolítás példáján érdemes megnézni.
Harvardi professzor beszélt arról, hogyan lehetnének jók a magyar munkahelyek
A kormány egy hónap alatt szórna ki 540 milliárd forint felszabadított uniós pénzt, Mészáros Lőrinc lehet az egyik nyertes
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Damir Davidov a rakéták és tüzérségi lőszerek frontra szállításáért felelt.
Orsós Lajos kommunikációs vezető lesz Tarr Zoltán minisztériumában
Az Kiút a cigánytelepről program kitalálója június végétől dolgozik majd a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumban.
Győrfi Pál is ügyes üzletember: cége bevételének kétharmadából nyereség lett
A Panda Consultingot 2021-ben alapította az OMSZ eddigi szóvivője.