Az újabb ültetvények létesítése ugyanis nemcsak a terep előkészítésével, azaz a fák kivágásával jár. Az erdő attól is pusztul, hogy a kokain finomításához mértéktelenül használt vegyi anyagok bekerülnek a talajvízbe - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
"Ha a világ továbbra is lélegezni akar, sürgősen meg kell menteni Kolumbia amazóniai erdőit, amelyek a maguk 403 384 négyzetkilométeres területükkel a világ legnagyobb erdeinek, a Föld zöld tüdejének részét képezik" - mondta Sabas Pretel de la Vega Kolumbia olaszországi nagykövete.
Kolumbia a Drogmentes élet programjának keretében kampányt indított a kokaültetvények létesítése ellen. A kolumbiai diplomácia pedig elődleges feladatának jelölte meg, hogy a problémára felhívja az európai polgárok figyelmét, mivel a legfrissebb adatok szerint Európa a kolumbiai kokain legnagyobb fogyasztója, főként a calabriai alvilág, a 'ndrangheta tevékenysége miatt. "Néhány évvel ezelőtt még az Egyesült Államok fogyasztotta a kolumbiai kokain hatvan százalékát, Európa pedig negyven százalékát. Ma már ez az arány megfordult" - mondta a nagykövet, akinek közreműködésével, Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök védnöksége alatt, az emberek tájékoztatására koncertet rendeztek Rómában az Oscar-díjas zeneszerző, Ennio Morricone főszereplésével. A kampányban szerepet vállalt Ivan Ramiro Cordóba, az Internazionale futballcsapatának kolumbiai játékosa is.
A problémának azonban van egy másik vetülete is. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillái embereket rabolnak el és tartanak fogva az erdőben, váltságdíjat követelve értük. A nagykövet szerint ezeket a pénzeket fegyverek vásárlására, illetve kokain előállítására használják fel.
Egy szippantás kokain 10 négyzetméter esőerdőbe kerül
Kevesen tudják, hogy minden egyes szippantás a kokainból tíz négyzetméternyi amazóniai erdő pusztulását eredményezi. Egy hektár ültetvény miatt négy hektár erdő tűnik el. A világfogyasztás jelenlegi ritmusát tekintve ez évente 240 ezer hektár erdő kiirtását jelenti.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.