2008. március 10., hétfő, 15:00
• Utolsó frissítés: 2008. március 13., csütörtök, 14:57
Szerző: hvg.hu
Az EMEA-térség tizenkettedikként nyílt Google-központját látogathatták meg a sajtó képviselői Zürichben. A központ 300 fejlesztőjével a cég legnagyobb nem-amerikai fejlesztőmérnöki központjának számít. Munkatársunk a helyszínen járt, beszámolójában olvashatnak a Google méltán népszerű céges kultúrájáról és a központ egyes fejlesztéseiről is.
 Kívülről még visszafogott  © Google |
A zürichi városközponttól pár percre, egy volt sörfőzde alapjain nyugszik a Google legújabb európai irodaközpontja. A Hurlimann Areal irodaközpontban hét emelet magasan, összesen 12 ezer négyzetméteren terjeszedik az épület, amely ha kívülről nem is, belülről határozottan szakít az irodaépületek hagyományaival. A Camenzind Evolution építészirodát a tervezési időszak elején kérték arra, hogy ihletért vagy háttéranyagért ne forduljon a cég többi központjához, így más módszerekkel kellett kideríteni, hogy a zooglerek (azaz a zürichi Google-dolgozók) milyen munkakörnyezetben dolgoznának szívesen, árulta el Tanya Ruegg, a cég kreatív igazgatója.
Egy kontrollcsoporttal készített interjú- és workshop-sorozattal tárták fel a dolgozók személyiségmodelljeit, értékrendszerét és motivációs tényezőit, és az ebből kialakított pszichológiai modell tárta fel, hogy milyen épület is felelne meg a legjobban a cég dolgozóinak. Az összesítésből az derült ki, hogy a zooglerek optimális munkakörnyezete változatos, valamint egyszerre kell harmonikusnak, ingergazdagnak és szórakoztatónak lennie. A személyes munkaterületek legyenek funkcionálisak és semlegesek, a közösségi találkapontok pedig legyenek tele vizuális ingerekkel és segítsék elő a kreativitást.
A sajtó képviselői az épület alsó öt emeletét járhatták be. A szintek üveggel elválasztott munkaterületekből (ide 4-6 ember fér), illetve az ezeknél jóval színpompásabb, játékosabb látványvilágú zónákból állnak (itt több, 6-10 ember is megjelenhet egyszerre), ahol a bemutató ideje alatt előfordultak sziesztázó és egymással láthatóan munkáról diskuráló dolgozók is - az ilyen spontán alkalmakat segítik elő azok az úgynevezett mikrokonyhák, amelyek ingyenes étellel és itallal, főként kávéval tartják az alkalmazottakban a lelket. Egy elhallott mondat szerint az épület bármely pontján legfeljebb harminc méteres távolság választja el az embert a legközelebbi konyhától vagy snackekkel megrakott ételespolctól, amelyekről bárki bármikor bármennyit elvehet.
 Milliways, a csúszdán Tanya Ruegg építész © Google |
A komplexum fontos részét képezik a különféle területek közti átjárók is. Fontos szempont volt az is, hogy a dolgozók folyamatosan mozgásban legyenek és találkozzanak is egymással, így az alaprajz is úgy készült el, hogy a napi munka során is számos olyan munkatárrsal találkozzanak a zooglerek, akikkel egyébként nincsenek (vagy a cég 20 százalékos policyjét ismerve még nincsenek) munkakapcsolatban. Az átjárók a szintek között sem mindennaposak, a lépcsők és liftek mellett tűzoltópóznák biztosítják a leggyorsabb mozgást, s azok a fejlesztők, akiknek igazán gyors étkezésre van szükségük, csúszdán juthatnak le a földszinti, Douglas Adams örökét hordozó Milliways étkezőbe. (A túravezető szerint itt található az épület legveszélyesebb pontja, a süteményekért felelős séf, mellette egy teljes gárda biztosítja a dolgozóknak a korlátlan és ingyenes napi étkezéseket.)
 A "kisfelbontású tojások"  © Google |
A könnyebb tájékozódást és az otthonosságot egyaránt elősegíti a szintek és a rajtuk elhelyezett zónák színkódolása. Ezeket bejárva számos ismétlődő motívumra lehet felfigyelni: a többféleképpen dekorált felvonókabinok mellett a túrát vezető zoogler csak "kisfelbontású tojásnak" nevezte a munkára és rövid pihenésre egyaránt alkalmas, tojásra csak távolról emlékeztető, színes építményeket - ezek mellett eszkimó iglut, csónakot és függőágyakat is lehet találni a különböző szinteken. A pihenés mellett az aktív és passzív szórakozási lehetőségek is adottak: a játékszobában a biliárd- és csocsóasztalok mellett külön zöld szőrmével bélelt szoba várja a léggitározni vágyó Guitar Hero-rajongókat, az asztalok eltolásával pedig a gördeszkarajongók napjait teszik boldoggá, a szoba egyik felében ugyanis a gördeszkapályákról ismert félcső helyezkedik el. Emellett masszázs- és konditerem áll rendelkezésre, a dolgozók kedvence azonban - ahogy kiderült - a második emeleten elrejtett Water Lounge. Az elsötétített és hangszigetelt teremben nyugágyakban és masszázsszékekben (illetve egy szivacskockákkal bélelt fürdőkádban) lehet pihenni, a szemet pedig a teljes fal szélességében nyújtozó akvárium nyugtatja.
A kommunikáció iránti igény az egész cég alapvető szükséglete - nemcsak azt tették lehetővé, hogy a dolgozók a lehető leggyorsabban eljuthassanak egymáshoz, hanem gondoltak arra is, hogy a kvázi városként funkcionáló épületben bármikor felmerülhet, hogy beszélni kell a többi Google-központ munkacsoportjaival is. A legtöbb szobában így videokonferencia-rendszert szereltek fel, amelynek révén akár az alapítókkal is azonnal kapcsolatba lehet lépni.
Aki szeretne az irodájába függőágyat, függőszéket, keressen bátran! Ingyenes kiszállítás, gyors felszerelés.<br>http://fuggoagy.hu <br>http://fuggoszek.hu <br>309928600<br>