Michelle Gallagher és George Preti a Pennsylvaniai Egyetem bőrgyógyászaival karöltve vizsgáltak tizenegy beteget, akiknek BCC-je, úgynevezett alapsejtes bőrrákja van. A betegeknek egy hétig szagminta nélküli szappant, sampont és ruhát adtak, hogy a kísérlet során teljes egészében kikerülhessék a külső forrásból érkező szag- és illatmintákat.
Ezek után szagelnyelő rostokat tartalmazó tölcsérrel vettek mintát fél órán át a páciensek bőréről, akiknek bőrét egy alkoholos oldattal is megmosták, hogy a bőrfelületen ülő vegyületeket is megvizsgálhassák. Az egészséges és rákos pácienseket összehasonlítva két olyan vegyszert találtak - az egyik magasabb, a másik alacsonyabb kocentrációban volt megtalálható a tumorok felett. A tudósok jelenleg a bőrrák további markereit keresik. Amikor ezek meglesznek, a jelenleg fejlesztés alatt lévő mesterséges orrokat be lehet programozni arra, hogy tumor- vagy rákjelző kémiai anyagokra riasszanak - ennek következtében el lehetne kerülni a biopsziákat és hosszas vizsgálatokat is.
Gallagher és Preti jelenleg olyan pácienseket keresnek, akiket melanómával diagnosztizáltak, szerintük ugyanis a mesterséges orrot alkalmazó gyorsérzékelés az életveszélyes és klinikailag nehezen diagnosztizálható betegség esetében több mint hatékonyan működhetne.
Megtalálták a bőrrák szagát, hamarosan eltűnhet a biopszia?
Megint a természetet kell utánoznunk, mondják amerikai kutatók, akik arra figyeltek fel, hogy egyes kutyák képesek kiszagolni a melanómát, illetve egyes ráktípusokat az emberi szervezetben. Ha megtaláljuk a ráktípusok jellegzetes szagmintáit, elég lesz egy érzékelőt elhúzni a szervezet felett, hogy kimutathassuk a kifejlődő sejttenyészeteket.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.