Michael McElroy, az amerikai Harvard Egyetem kutatója és munkatársai számításaik elvégzéséhez egy olyan modellt alkalmaztak, amely a Földet 50x66,7 négyzetkilométer területű, száz méter magasságú egységekre bontotta. Minden olyan egységet kizártak, amely sűrűn lakott területekhez esett közel vagy erdős, illetve nagyrészt hóborította vidékeken helyezkedett el. A tengerpartok mentén húzódó, ötven tengeri mérföldig terjedő szélességű, maximum kétszáz méter vízmélységű sávokat beszámították.
A kutatók arra lyukadtak ki, hogy a szélenergia potenciálja jócskán meghaladja a szükségleteket: szélkerekek segítségével elméletileg világszerte akár 1,3 millió terawattóra áramot is lehetne termelni évente - írta a Die Welt című német lap internetes kiadása az Amerikai Tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.
2006-ban a világ áramfogyasztása a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint 15666 terawattóra volt, ez a megadott potenciál mindössze 1,2 százaléka. A tanulmány szerint Oroszország rendelkezik a legnagyobb lehetőséggel, szélpotenciálja 140 ezer terawattórának felel meg. Az értekezés rámutat arra, hogy csupán egyfajta megújuló energiaforrásra támaszkodva is kielégíthetőek lennének az emberiség szükségletei. A Föld által elnyelt napenergia körülbelül egy százaléka átalakul széllé.
A szél az egész emberiséget képes lenne árammal ellátni
Egy szélerőművekből álló világméretű hálózat amerikai kutatók számítása szerint az egész emberiség áramszükségletét fedezni tudná. Most először mérték fel a szélenergia globális potenciálját.
Dél-Korea fordított és 2–1-re nyert a csehek ellen
Gyors tempóban indult a 2026-os foci-vb A csoportjának második mérkőzése.
Hiába védi Infantino a jegyárakat, Dél-Korea és Csehország meccsén feltűnően sok üres szék volt
Magyar Péter focihasonlattal írta le a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok rendszerét, de mennyire volt igaza?
A hiúság és a mohóság bűne hatja át a világbajnokságot
Trump hiúságát legyezgetve szorgoskodik a foci-vb megrendezésén Gianni Infantino FIFA-elnök.
Panyi Szabolcs: Felmentették az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Egymás után két halálos baleset is történt ugyanazon a szakaszon.
Moldáv férfiak haltak meg az M1-esen történt tragédiában, a Magyar Közút készíti a jelentést
Azonnali jelentést kér a miniszterelnök az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről
A Metallica kísérleti alanyai lettünk, és nem bántuk meg
eduline.hu „Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején
Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés és -továbbképzés a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Martini Noémi: Rossz hír Rétvári Bencééknek, hogy a nők méhéhez többé semmi közük
Négy és fél éves csúcsra erősödött a forint
Az egyik autó megállt, a másik elütötte a gyalogost a zebrán – videó
Levideózták, ahogy a rendőrök kirángatták a kocsijából a budapesti ámokfutót
„Az a cél, hogy visszatérjünk az 1998-as Fideszhez” – a párton belül is felháborodást keltett Orbán Viktor Vadhajtások-vallomása
A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.
Évek óta nem volt ilyen: olcsóbbak lettek a lakások szinte minden megyében
A házaké csökkent leginkább, a paneleké legkevésbé.