„Oktatási forradalom előtt állunk”

– kevés olyan idézet van, amit ennyire sokszor és ennyire hibásan használtak az utóbbi évszázadban. 1922-ben például Edison kijelentette, hogy a mozgókép megjelenésével az oktatás radikálisan átalakul, és pár év múlva senki sem fog már tankönyveket használni. Az 1930-as években az osztálytermek megszűnését jósolták a szakemberek a rádió betörése láttán, az 1980-as években pedig a hagyományos oktatási struktúráknak adták fel az utolsó kenetet a személyi számítógépek elterjedésével. Ennek ellenére ma, 2015-ben még mindig tanárok tanítanak osztálytermekben. Bár az utóbbi időben rengeteg új oktatási módszertan született, és több országban is sikerrel vezettek be radikális reformokat, az alapkoncepció alig változott.

Eltérő igények

Nehéz definiálni a jó oktatási rendszert, egyrészt mert szintenként eltérő (alap-, közép- és felsőfokú), másrészt különböző szektorok mást és mást tartanak fontosnak. Az állam számára az egyik legfontosabb szempont az állampolgárrá nevelés, a piac hasznos munkavállalókat akar kapni, az egyén pedig azt szeretné, hogy hamar munkába álljon, és megfelelő keresete legyen.

Ha az oktatásra a munkaerőpiac szemszögéből klasszikusan, „tőkés” módjára tekintünk, a piac alapvető célja, hogy kész, alkalmas munkaerőt kapjon, aki a munkába állás első pillanatától kezdve hatékonyan, kevés hibával termel, és minimálisra szoríthatók a betanításával kapcsolatos kiadások. Mindez azért sem elhanyagolható szempont, mert a komoly képzések és tréningek gyümölcseit gyakran a konkurencia aratja le.

Többek között ezért is igyekeznek a gazdasági szereplők a lobbierejüket bevetve nyomást gyakorolni az oktatás döntéshozóira, hogy a képzéseket – amennyire csak lehet – igazítsák az ő aktuális igényeikhez. A hangsúly az „aktuális igényen” van. A legtöbb vállalkozás azokat a készségeket és azt a tudást hiányolja a kezdő munkavállalóktól, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben, az adott specifikus munkakörben szükséges, és elvárja, hogy az oktatási rendszer e paramétereknek megfelelő fiatalokat bocsásson ki.

Az oktatás, főleg a felsőoktatás azonban lassú kifutású folyamat, amelynek eredményei nem egyhamar látszanak meg. Ha például holnap azt mondjuk, nagyon sok Facebook-szakértőre lenne szükségünk a közösségi média üzleti lehetőségeinek kiaknázásához, akkor nagyjából két év múlva lesznek meg az új, tudományos igényességgel összeállított tankönyvek, a tanmenet, és akkorra állnak rendelkezésre a megfelelő professzorok a megfelelő tanszékeken. Ha minden jól megy, 4-5 év múlva már végezhet is az okleveles közösségimédia-szakértők első évfolyama a facebookológia tanszéken, és nagyjából további két év kell, mire tömegesen megjelennek a piacon a végzett szakemberek. Ez minimum hat év. De hol lesz hat év múlva a Facebook? Fogalmunk sincs.

A felsőoktatás lassan reagáló monstrum, amely tudományos jellege miatt nem képes követni a világ cikázó trendváltozásait. És ezzel nincs is semmi baj. Egészséges társadalomban az egyetemek és főiskolák feladata nem a gyorsan változó piaci vagy politikai igények kielégítése.

Az igazi feladat az alapértékek oktatása

A Milestone Intézetben nap mint nap szembesülünk azzal, hogy nem egyszerű megtanítani a magyar diákokat az általuk megszerzett tudás felhasználására különböző szituációkban (hogyan merjenek kérdezni, önállóan kezdeményezni), és ezt látjuk akkor is, amikor cégeknek dolgozunk ki képzési, mentorálási rendszereket. Az egyetemeknek olyan tudást kell adniuk és olyan értékeket kell közvetíteniük, amelyek megkönnyítik a munkába állást, ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy tudatos állampolgárokat neveljenek, akiken az ország jövője múlik.

A gyorsan változó trendek miatt meg kell keresni a maradandó értékeket, amelyek a munka világában és a tudományos karrier során egyaránt hasznosak. Ilyen az alkalmazkodási készség, az adott területen megszerzett alapműveltség, a kritikai gondolkodás, a nyelvek – főleg az angol – magas fokú ismerete, a nemzetközi referenciák folyamatos használata és a kezdeményezőképesség. Ezek azok a stabil alapok, amelyekre a későbbiekben könnyű szakmai képzéseket alapozni. E készségek soha nem mennek ki a divatból, sőt minél gyorsabb a világ, annál fontosabbá válnak.

A munkaerőpiacnak elemi érdeke, hogy olyan fiatal munkavállalókat kapjon az oktatási rendszerből, akiket saját igényei szerint képezhet, formálhat az aktuálisan betöltendő pozíciókra. Ha változik a piac, belső képzéssel majd átképezi másik helyre. Ebből adódóan a szakmák tanítását nem az egyetemeknek kell elvégezniük, hanem a cégeknek belső tréningeken. Így mindkét fél arra fókuszálhat, amiben a legjobb.

Ideális rendszerben a felsőoktatás legfontosabb feladata az ország értelmiségének, a szélesen művelt, jó képességű, nyelveket beszélő fiataloknak a képzése, a munkaerőpiac pedig a saját ízlése és igényei szerint végzi a szakmai oktatást, és kiváló szakembereket nevel ezekből a fiatalokból.

Mire figyeljünk a jövőben?

Az oktatás jövője nagyon érdekes tendenciákat mutat. A jó minőségű online oktatási rendszerek (például a Coursera vagy a Khan Academy) gyökeres változást hoztak. Lassan tényleg ott tartunk, hogy a világ legjobb professzorai „személyesen” tanítanak bennünket az internet segítségével, és a számonkérés is a saját módszertanuk szerint történik. Gyakorlatilag közel ugyanazt a tudást kapjuk, mint amit az órán ülő diákok. Ezek az online kurzusok nagyon komoly kihívói lesznek a közepes vagy rossz minőségű főiskoláknak és egyetemeknek.

Miért hallgatnánk egy unalmas tanársegédet magyar nyelven, ha egy Nobel-díjas professzor széleskörűen elismert, angol nyelvű szakmai tananyagokból is taníthat minket, ráadásul izgalmas módon? E versenyben csak azok az iskolák maradnak fenn, amelyek képesek többet adni, és ki tudják használni a diákok személyes jelenlétét, továbbá amelyek erős közösséget építenek, kapcsolatokat adnak a munkaerőpiachoz.

Hogyan tud alkalmazkodni mindehhez a munka világa? Jelenleg a munkaerőpiac egyik fő kihívása a tehetségek megkeresése, felvétele és megtartása. Ezt a folyamatot minden felelős szervezetnek már most el kell kezdenie. A kulcs, hogy korán – már a jövőbeli munkavállalók egyetemi, vagy akár gimnáziumi képzése alatt – keresni kell azokat a kiemelkedő majdani munkavállalókat, akikben ott van az a bizonyos plusz, amitől jó munkavállalók lehetnek. Keresni kell az együttműködési pontokat az oktatási intézményekkel, diákszervezetekkel, és támogatni kell őket, hogy a befektetett tőke néhány év múlva megtérüljön.

Behozhatatlan előnyre tesznek szert azok a szervezetek, amelyek nemcsak arra gondolnak, hogy ma vagy holnap kit vesznek fel, hanem arra is, hogyan lehet a legjobb jövőbeni alkalmazottakat minél korábban magukhoz kötni – például ösztöndíjakkal, önkéntes munkával vagy gyakornoki programokkal.

A támogatásra érdemes egyének és közösségek megtalálása persze nem egyszerű. Már csak gazdasági szempontból is megéri előre gondolkodni, hiszen így sokkal kisebb befektetéssel tudjuk megnyerni szervezetünknek a legkiemelkedőbb tehetségeket, mint ha már egyetemi végzettség után, néhány év szakmai tapasztalattal a hátuk mögött próbáljuk levadászni őket.

A világ egyik legértékesebb erőforrása az emberi tudás és kreativitás – vagyis a szellemi tőke. A közeljövőben a legversenyképesebb gazdasági szereplők azok lesznek, akik felismerik, hogy nemcsak az aktuális versenyt kell megnyerni, hanem költeni kell a következő munkavállalói generációra is.

Zeitler Ádám cikke a HVG Extra Business 2015/3-as számában jelent meg. A jövő szakmáival és oktatásával foglalkozó lapszámunkat itt rendelheti meg. A magazinra pedig ezen a linken fizethet elő kedvezményesen.