Nyugat-Magyarországot két napra megszállták a Fiat Doblo Cargo túra résztvevői. Újságírók, flottások, kereskedők, üzletemberek tették próbára, mit is tud az új autó.
|
|
| Fotó: Autómenedzser |
A résztvevők gyorsasági, ügyességi, tájékozódási, fogyasztási és elméleti feladatokkal küzdöttek meg, 100-150 kilométerenként pedig 1/100-as próbákat kellett kiállniuk. Az 1/100-as feladatok az oldtimer versenyzőknek lehetnek ismerősek, különböző manővereket időre kell teljesíteni, századmásodperc pontossággal. De azt is tudni kellett, hogy Pécselyen a falu első házában született Bohuniczky Szefi író (lásd keretesünket). A kétnapos verseny során Magyarország gyönyörű tájain autózott a Fiat karaván, a versenyen 19 csapat indult. Négy díjat osztottak ki, a fődíjat a HVG/autómenedzser.hu és a vezess.hu párosa hozta el.
| Bohuniczky Szefi |
|
A Baumgarten-díjas írónő a Veszprém megyei Pécselyen született 1894-ben, középbirtokos családból. Apja később tönkrement és Vas megyében vállalt intézői állást. Bohuniczky Szefi Veszprémben tanult. Álnéven írt elbeszéléseket és bírálatokat a Független Szemlében. Első novelláit és első regényét, A kisbojtárt a Nyugat közölte 1926-ban. A magyar próza nagy reménységének tekintették, Babits Mihály, s általában a lap szerkesztőinek belső baráti köréhez tartozott. Számos regénye jelent meg. Noha szerény viszonyok közt élt – férjét a Tanácsköztársaság bukása után nyugdíjazták –, irodalmi szalont tartott fenn, ahol hetente összejöttek a Nyugat köréhez tartozó írók.1969-ben halt meg Budapesten. Azt, hogy mennyire nem ismerjük életét és munkásságát, jól példázza, hogy a falu közepén megkérdezett két idős asszony egyike sem tudta, kit keresünk. – Hetven éve lakom itt, de nem hallottam róla – mondta az egyik, a másik ezt megerősítve bólogatott. Szerencsére az önkormányzatnál ismerték Szefit, és megmutatták a szülőházát. |
Budaörsről indultunk és borvidékeken vezetett az utunk az első nap végállomásáig, Sümegig. Íme néhány érdekesebb település, ahol áthaladtunk, vagy megálltunk: Budaörs, Sóskút, Biatorbágy, Etyek, Alcsútdoboz, Felcsút, Söréd, Csákvár, Vértesboglár, Csákberény, Csókakő, Mór, Mecsér, Bakonycsernye, Csetény, Dudar, Bakonynána, Alsópere, Felsőpere, Olaszfalu, Eplény, Veszprém, Nemesvámos, Veszprémfajsz, Csopak, Balatonfüred, Balatonszőlős, Balatonfüred, Pécsely, Vászoly, Dörgicse, Nagyvázsony, Mencshely, Óbudavár, Szentantalfa, Tagyon, Köveskál, Káptalantóti, Badacsonytomaj, Badacsony, Szigliget, Hegymagas, Tapolca, Lesencetomaj, Várvölgy, Zalaszántó, Bazsi, Sümegprága, Sümeg. Másnap: Sümegcsehi, Döbröce, Nagygörbő, Kisgörbő, Jánosháza, Zalaszentgrót, Karmacs, Sénye, Zalaszentlászló, Gyülevész, Kehidakustány, Felsőpáhok, Alsópáhok, Sármellék, Balatonberény, Balatonkeresztúr, Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes, Budaörs.
A kisteherautó utasterében semminek sem volt helye, fényképezőgépekkel láb között utaztunk, féltettük Miklós Csaba borait is, hogy ne törjenek, ruhába csomagoltuk, és a vezetőülés mögé szorítottuk be. Hasznos volt ugyanakkor a tető alatti hosszú tárolórekesz, ide dobálhattuk fel a kajamaradékokat, a navigációs berendezést és a prospektusokat. A kesztyűtartó és az oldalzsebek méretesek, palacktartóból sincs hiány. A műszerfal és az ergonómia személyautós, túl sok kapcsoló nincs, a rádió sem gyári. Az ötsebességes váltó pontos úton jár, ötösből azonban nehezen találtunk vissza négyesbe, így gyakran hármasból kellett újra megpróbálni. A középső tükör hiánya is okozott meglepetéseket, de pár óra alatt ráállt az agyam arra, hogy a Fiat Doblo Cargo teherautó, és annak megfelelően is kell vele közlekedni.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá











