A gázolajat egy önkiszolgáló kútból tankolhatják a szerződéses partnerek a telephelyen. Az üzemanyag az átlagárnál literenként 9 forinttal olcsóbb, de ezen felül, a szerződésben rögzített feltételek alapján, akár további 6 forint kedvezmény is elérhető - közölte a BKV.
A közleményben foglaltak szerint a közlekedési vállalat minden engedélyt megszerzett, így törvényesen értékesíti tovább azt az üzemanyagot, amelyet előzőleg a beszállítóitól megvásárolt. Ezzel kapcsolatban azt írták, hogy a BKV a OMV Hungária Ásványolaj Kft.-vel és a Moltrade-Mineralimpex Kereskedelmi Zrt.-vel kötött szerződést gázolaj szállítására. A keretmegállapodás négy évre szól.
A közleményben megjegyezték: a vásárlók oktatásban részesülnek, mert a töltőállomás üzemi területen található, így több előírást is be kell tartani. A partnerek reggel 6 és délután 18 óra között tankolhatnak a telephelyen, amikor az jobbára kihasználatlan. A BKV azt tervezi, hogy a szolgáltatást kiterjeszti a többi telephelyre is - áll a közleményben.
Olcsó gázolaj a BKV-tól
Akár 15 forinttal a fővárosi benzinkutak átlagárai alatt juthatnak gázolajhoz önkormányzati cégek és minden, gépjárműflottával rendelkező vállalat a BKV cinkotai busz-telephelyén - tudatta a főváros közlekedési cége szerdán az MTI-vel.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.