Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozattal járó vonatbaleset miatt

Óscar Puente a mostani mellett a januári, 46 életet követelő balesettel indokolta a lemondását, egyúttal a következő választástól is visszalépett.

  • HVG

Óscar Puente spanyol közlekedési miniszter kedden bejelentette a lemondását – számolt be a BBC. A miniszter távozását a múlt heti, 69 halálos áldozattal járó vonatbalesettel, valamint a januári, hasonlóan súlyos tragédiával indokolta.

Egy közlekedési miniszter egy olyan országban, mint Spanyolország nem maradhat hivatalában, miután két ilyen súlyos baleset történt egyetlen év alatt

– fogalmazott Puente a kongresszus előtt. Lemondása bejelentése előtt a miniszter hosszasan beszélt a múlt szerdai balesetről, valamint felvázolta a vasúti közlekedés biztonságának javítását szolgáló kormányzati intézkedéseket. A politikus nemcsak a miniszteri megbízatásáról mondott le, de egyúttal visszalépett a következő választáson való indulástól is.

A Madridot Andalúziával összekötő vonalon múlt szerdán ütközött össze két személyvonat, az egyik 397-en, a másikon 147-en utaztak. A karambolnak legalább 69 halálos áldozata volt. Az állami Renfe vasúttársaság járműve hátulról csapódott az Iryo járatába, miután utóbbi egy biztosítóberendezés meghibásodása miatt megállt, de előbbit arról tájékoztatták, hogy a megszokott sebességgel haladhat tovább.

A spanyol ellenzék a balesetet követően igazságügyi vizsgálatot követelt, és követelték, hogy Puente mondjon le.

Januárban szintén az Iryio és a Renfe járatai ütköztek össze, miután előbbi társaság Madridból Malagába tartó járatainak kocsijai letértek a sínről Adamuz településnél.

Hozzászólások