Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Több mint húszoldalnyi iratot tett közzé a volt miniszterelnök.
Németh Miklós egy feljegyzésben arról számolt be, 1990 márciusában olyan ügynöki jelentéseket kapott, amelyeket Orbán Viktor tett.
„Szögezzük le: Németh Miklós most azzal került be a hírekbe, hogy törvénytelenül tekintett be titkosszolgálati dokumentumokba, amit neki törvénytelenül adtak át” – írta Ungváry Krisztián történész a közösségi oldalán.
Ungváry azután tette közzé bejegyzését, hogy vasárnap Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró Friderikusz Sándor podcastjában elmondta, hamarosan megjelenő könyvében arról is írt, hogy Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke információkkal rendelkezett Orbán Viktor beszervezéséről.
Némethet 1990 márciusában megkereste Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter, és soron kívül találkozót kért tőle, erről egy, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) nemrég átadott feljegyzésében számolt be. Németh állítása szerint a honvédelmi miniszter a megbeszélésen átadott neki három darab eredeti, kézzel írt és aláírt ügynöki jelentést, amelyekben Orbán Viktor által tett, a zalaegerszegi katonaévei során katonatársai magatartására, továbbá politikai, szexuális, vallási stb. irányultságára vonatkozó megállapítások voltak. Németh megjegyezte, a jelentésen lévő aláírás valódiságát nem tudta ellenőrizni, de Orbán Viktor kézírását és aláírását vélte rajtuk felismerni.
Ungváry Krisztián keddi bejegyzésében azt írta, amennyiban igaz Németh állítása, miszerint látta Orbán Viktor „jelentéseit”, az azért „botrányos valójában”, mert azt bizonyítja, hogy olyan dokumentumokhoz fért hozzá, amelyekhez nem lett volna joga.
Az állambiztonsági operatív nyilvántartás és irattár ugyanis nem egy önkiszolgáló bolt, ahonnan a mindenkori miniszterelnök kedve szerint szemezget. Sőt, még az egyes szolgálatok vezetőinek sincsen joga ahhoz, hogy ehhez asszisztáljanak. A hálózati személyek nevét konkrét operatív érdek nélkül kiadni törvénysértés
– írta a történész.
Ungváry szerint „elvileg” most egy jogi eljárásnak kellene következnie, de az ügy azóta elévült.
„Ennek lesz most vége azzal, hogy az állambiztonsági iratok oda kerülnek, ahová valók: a levéltárba. Vége a zsarolási adatbanknak” – zárta bejegyzését Ungváry Krisztián, utalva az ügynökakták november 4-ei nyilvánosságra hozatalára.
Orbán Viktor a Németh Miklós állításáról szóló hírekre reagálva kedd délelőtt nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat, amelyek tanúsága szerint „sorkatonai szolgálata első időszaka alatt megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította, így a kísérlet sikertelenül végződött”. A volt miniszterelnök azt írta, később folyamatos megfigyelés alatt tartották őt, a feleségét és ellenzéki társait.
Több mint húszoldalnyi iratot tett közzé a volt miniszterelnök.
Bár Orbán bejegyzéséből úgy tűnhet, ez nem az első alkalom, hogy a volt miniszterelnök közzétette a róla szóló dokumentumokat. Először 2005-ben saját honlapjára kerültek fel, majd 2012-ben Vadai Ágnes országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszához is csatolta azokat,. Orbán Viktor parlamenti válasza – a mellékletekkel együtt – a mai napig megtalálható az Országgyűlés honlapján.
Legfeljebb részsikereket érhet el az ügynökakták megismerésére létrehozandó Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottság. Csak a dokumentumok egy részét tekinthetik át, ráadásul a szolgálatoknak továbbra is marad lehetőségük az 1990 előtti állambiztonsági anyagok visszatartására.
A miniszterelnök a házbizottság összehívását, és a fideszes képviselő „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.