VIDEÓK
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője levélben kérte Áder Jánost, hogy ne írja alá a tegnap módosított médiatörvényt, és kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.
hvg.hu
3 órája
A magyar úszóválogatottéhoz hasonló sikereket kívánt Áder János az európai ügyészeknek.
MTI
6 órája
Áder János nyújtotta át csütörtökön az aranyérmet a debreceni úszó Európa-bajnokságon Gyurta Dánielnek, aki címvédőként szerezte meg az első helyet a 200 m mellúszás döntőjében.
MTI
23 órája
Áder János köztársasági elnök csütörtökön részt vesz a debreceni úszó Európa-bajnokság negyedik versenynapjának délutáni eseményein, és a tervek szerint érmet is átnyújt az egyik magyar úszónak.
MTI
2012. május 24., csütörtök, 10:30
Áder János köztársasági elnök elvállalta a párizsi Musée d'Orsay Allegro Barbaro című, magyar modernista festőket bemutató 2013-as kiállításának fővédnökségét; a tervek szerint a másik fővédnök Francois Hollande francia államfő lesz - mondta szerdán Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
MTI
2012. május 23., szerda, 16:02
Áder János köztársasági elnök kedden meglátogatta a londoni olimpiára készülő férfi vízilabda-válogatottat.
MTI/hvg.hu
2012. május 23., szerda, 06:56
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kedden megnevezte szervezeti egységeinek vezetőit.
MTI
2012. május 22., kedd, 17:07
Európai parlamenti képviselőnek jelölte a Fidesz országos választmánya csütörtökön Bánki Eriket, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnökét, így ő kaphatja meg Áder János mandátumát az EP-ben – mondta Mátrai Márta, a Fidesz országos választmányának alelnöke.
MTI
2012. május 17., csütörtök, 16:05
Áder János köztársasági elnökké történt május 10-i beiktatása utáni első nyilvános szereplésén katonai előléptetéseket ad át csütörtökön.
MTI
2012. május 16., szerda, 11:53
Áder János feleségének, Herczegh Anitának first ladyként újra kell pozicionálnia magát. A közéletben aktív politikusfeleségek között van, aki a bulvárban járatja le magát és férjét is, más a mintaanya szerepre fókuszál, jótékonykodik, vagy férfias határozottsággal építi karrierjét. Az új államfő nejének a megjelenését is ki kell még találnia: bocskaiban járjon, vagy mélyen dekoltált felsőben? A múltból és a jelenből merítettünk.
27 hozzászólás
Lukács Andrea-Tossenberger Adél
2012. május 15., kedd, 19:07
Tiba Zsolt, a főváros 1992 és 2010 közötti főjegyzője a hvg.hu-hoz eljuttatott írásában kel egykori munkatársa, az Áder János által a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezetőjévé kinevezett Haszonicsné dr. Ádám Mária védelmére.
hvg.hu
2012. május 14., hétfő, 16:19
Orbán Viktor a hétfői frakcióülésen megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Bánki Erik válthatja a köztársasági elnökké választott Áder Jánost az Eeurópai Parlamentben.
MTI
2012. május 14., hétfő, 14:27
Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke kaphatja meg azt az európai parlamenti (EP) mandátumot, amely Áder János köztársasági elnökké választásával üresedett meg - tudta meg a Magyar Nemzet.
MTI
2012. május 11., péntek, 07:33
Haszonicsné Ádám Máriát, a fővárosi kormányhivatal főigazgatóját nevezte ki péntektől a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatójává Áder János. Az államfő új hivatalvezetője korábban a Quality Invest Rt.-ben, a Kaya Ibrahimnak "eladott" cégek egyikében volt felügyelőbizottsági tag.
MTI / hvg.hu
2012. május 10., csütörtök, 18:14
A kormány 196,5 millió forintot csoportosított át az államfőváltáshoz kapcsolódó költségekre.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 17:50
Két állami kitüntetést vett át beiktatási ünnepsége után Áder János csütörtökön. A Magyar Szent István Rend és a Magyar Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal osztálya kitüntetések az állami kitüntetésekről szóló, év elején hatályba lépett jogszabály alapján illetik meg az államfőt. Az elismeréseket az új köztársasági elnök a Sándor-palotában vehette át az Országgyűlés elnökétől, Kövér Lászlótól.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 17:39
Politikai és formai okokkal magyarázta az MSZP frakcióvezető-helyettese, hogy a szocialisták nem vettek részt Áder János köztársasági elnök csütörtöki beiktatásán.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 15:47
Az újdonsült köztársasági elnök új kiegyezésre felszólító beszédét egyelőre bizalmatlanul fogadták az ellenzéki pártok. Az LMP szerint Áder hamar bizonyíthat, a Jobbik szerint nincs mire reagálni, mert ez csak egy protokollbeszéd volt.
hvg.hu
2012. május 10., csütörtök, 14:56
Valódi demokráciát követelt az Occupy-csoport szervezésében tucatnyi civil demonstráló Áder János köztársasági elnöki csütörtöki beiktatása után a Sándor-palota előtti téren. A flashmob résztvevői így kívánták felhívni az új államfő és a közvélemény figyelmét a demokrácia és a társadalmi igazságosság fontosságára.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 14:25
Áder János megválasztott köztársasági elnök ma foglalja el államfői hivatalát a Sándor-palotában.
MTI
2012. május 10., csütörtök, 07:00