VIDEÓK
Akárki kerül is április végén Schmitt Pál helyébe, a kinevezések terén alig akad majd dolga 2017-ig: az elmúlt két évben a legtöbb független intézmény vezetőjét már leváltották, és az újak mandátumát 9 évre meghosszabbították – tehát még az új államfőnél is hosszabb ideig lesznek hivatalban. Ugyanakkor az új törvények szerint képtelen lesz megvédeni az intézményvezetőket a politikusok támadásaival szemben, viszont az államfő kapott egy olyan jogkört, amivel akár meg is buktathatja a kormányt és a miniszterelnököt. Megnéztük, mihez van joga Orbán Viktor jelöltjének, és mit nem tehet meg.
19 hozzászólás
M. László Ferenc
2012. április 10., kedd, 06:30
Nem maga az új alkotmány és a benne foglaltak jelentik a problémát Magyarországon, hanem az, hogy Orbán Viktorban és a Fideszben már senki nem bízik, hogy felelősségteljesen használná a hatalmát - írja Francis Fukuyama világhírű filozófus és politológus egy amerikai folyóiratban. A Stanford Egyetem professzora a brit kormányzati rendszerrel hasonlítja össze a magyar alaptörvényt, és messzemenő következtetésekre jut.
hvg.hu
2012. január 26., csütörtök, 10:38
Újraéledhet az abortuszvita Magyarországon - állítják jogvédők azok után, hogy az új alkotmány szerint a magzat életét a fogantatástól védelem illeti meg. A kormánypártiak szerint semmi egyéb nem történt, mint belekerült az alkotmányba az Alkotmánybíróság joggyakorlata. Más viszont úgy látja: a szabályozásból az következik, hogy előbb-utóbb csak akkor engedélyezik majd az abortuszt legálisan, ha az anya élete veszélybe kerül.
31 hozzászólás
Dreissiger Ágnes
2012. január 21., szombat, 07:00
A január 1-jén hatályba lépett alaptörvény érdemi konzultációk nélkül, "az ország egyik felének megalázásával" született, "a világtörténelem első alkotmánya, amelynek szerzőségét senki nem vállalja", holott csak az az alkotmány lehet sikeres, amelyet az egész politikai közösség támogat - mondta Majtényi László egykori adatvédelmi ombudsman azon a konferencián, amelyen több résztvevő is az új alkotmányt, az alaptörvényt bírálta.
MTI
2012. január 06., péntek, 17:22
Az alkotmányosság esélyei - Sólyom László írása a HVG-ben
Alkotmányos kultúrában a hatáskör nem a nyers erő szabadsága – hangsúlyozza Sólyom László, az előző köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság egykori elnöke. Az e heti HVG Dosszié rovatának alaptörvény-összeállításában megjelenő írásában leszögezi: az alkotmánybírósági kontroll teljességének megcsonkítása alapvető rendszerhiba az új alaptörvényben, a parlamenti szuverenitás mindenhatóságából kiindulva pedig a kétharmados többség a politika korlátjából a szolgálójává tette.
HVG
2012. január 04., szerda, 17:02
Magyarország újraindítása címmel közölte Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár írását szerdán a The Wall Street Journal amerikai üzleti napilap európai kiadása (WSJE) szerdai számában.
MTI
2012. január 04., szerda, 09:55
Hogyan vélekedik Sólyom László az új alkotmányról és születése körülményeiről? - ez is kiderül a HVG e heti számából, amely összeállítást közöl a vasárnap hatályba lépett alaptörvényről.
HVG
2012. január 03., kedd, 09:39
Nem hiszem, hogy sok olyan ember akad ebben az országban, aki tavaly tavasszal, az új alkotmány elfogadásakor el tudta volna képzelni, hogy annak hatályba lépésekor nem azt ünneplő, hanem azt elutasító emberek veszik körül a rendezvény színhelyét - írja blogjában Török Gábor.
hvg.hu
2012. január 03., kedd, 08:08
Két, vak gyerekekkel foglalkozó intézménynek adta át a január elsején hatályba lépett alaptörvény Braille-írásos változatát a Fidelitas.
MTI
2012. január 02., hétfő, 13:27
A Magyar Állami Operaház január 2-án ünnepi gálaestet rendez az új alaptörvény 2012. január 1-i életbe lépésének alkalmából - értesült az MTI kormányzati forrásból kedden.
MTI
2011. december 27., kedd, 16:12
Alkotmányozási színjáték 1949-ben - és beindult a gőzhenger
Elsöprő többséggel fogadta el a parlament 1949-ben az ország berendezkedését gyökeresen átformáló új alaptörvényt, amelynek beiktatását világra szóló ceremónia és hagyományátértelmezés kísérte.
HVG
2011. december 21., szerda, 16:30
Az Európai Bizottság levélben fejezte ki „súlyos aggályait” a Legfelsőbb Bíróság átalakítása, az adatvédelmi hatóság létrehozása és a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása miatt – írta a Bruxinfo, amely szerint Viviane Reding alapvető jogi EU-biztos péntekig várja a kormány magyarázatát a törvényekkel kapcsolatban. A KIM szerint határidőre válaszolni fognak a levélre.
hvg.hu
2011. december 15., csütörtök, 13:49
Hat sarkalatos törvényt várhatóan idén már nem fogad el a parlament, ugyanakkor a kabinet módosító indítványt adhat be az alaptörvény átmeneti rendelkezéseihez arról, hogy június végéig lehessen elfogadni a kétharmados többséget igénylő jogszabályokat.
MTI
2011. december 07., szerda, 05:40
A Demokratikus Koalíció (DK) teljes szolidaritásáról biztosítja a Magyar Szocialista Pártot az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabállyal kapcsolatban, amely kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.
4 hozzászólás
MTI
2011. november 20., vasárnap, 13:13
Figyelemre méltó, hogy létezik konzervatív szellemi irányzat, amely elutasítja az alaptörvényt illusztráló kurzusműveket. Indokolt, hogy a baloldal is hozzákezdjen 2006 átértékeléséhez - olvasható a szuveren.hu oldal cikkében.
hvg.hu
2011. november 14., hétfő, 21:07
„Keresztények és demokrácia – a magyar eset” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az osztrák Katolikus Akadémikusok Egyesülete november első szombatján Bécsben. A résztvevők arra keresték a választ, hogy milyen szerepet játszik a keresztény vallás Orbán Viktor kormányzásának legitimálásában. A vita célkeresztjében az új magyar alkotmány, a média- és az új egyházügyi törvény állt. A résztvevők osztrák és magyar egyetemi oktatók, valamint a bécsi magyar nagykövet voltak.
17 hozzászólás
hvg.hu
2011. november 13., vasárnap, 15:55
Technikai államcsőd lesz 2012-ben, ha a kormány nem hajt végre újabb megszorítást vagy nem írja át az adósságplafonról szóló szabályt a január elsején életbe lépő új alkotmányban - állapítja meg a közöskassza.hu.
41 hozzászólás
hvg.hu
2011. november 11., péntek, 18:50
Ha tehetné, Kerényi Imre is vásárolna két-három festményt az új alkotmány díszkiadványának illusztrációjához megrendeltek közül. A kiadvány 10 ezer forintba kerül majd, a festményeket pedig a Magyar Nemzeti Galériában állítják ki először. Bár kormányzati oldalról is kritizálják munkásságát, Kerényi erről nem tud. Meg van győződve, hogy a végén a kétkedőknek is tetszeni fog az eredmény.
47 hozzászólás
Tossenberger Adél
2011. november 10., csütörtök, 12:08
Kövér László szerint már önmagában az új alaptörvény mellett szól az, hogy "minden kétséget kizáróan" legitim szereplők, a magyar Országgyűlés tagjai alkották meg több mint kétharmados többséggel, ellentétben az 1989-90-es alkotmányozás folyamatával, amely szerinte nélkülözte mind a politikai, mind a jogi értelemben vett legitimitást.
MTI
2011. november 09., szerda, 16:26
A 2006. október 23-i lovasrohamról rendelt festményt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, hogy az új alkotmány díszkiadásának illusztrációjaként szolgáljon - írja a Népszabadság pénteki száma.
hvg.hu
2011. november 04., péntek, 06:18