2010 lehet a legmelegebb év a Földön
2010 lehet az eddig mért legmelegebb év a Földön. Nyolc hónap elteltével fej-fej mellett áll az 1998-as évvel, amely az első nyolc hónapban tartja a melegrekordot. Az eddigi legmelegebb év 2005 volt.
2010 lehet az eddig mért legmelegebb év a Földön. Nyolc hónap elteltével fej-fej mellett áll az 1998-as évvel, amely az első nyolc hónapban tartja a melegrekordot. Az eddigi legmelegebb év 2005 volt.
hvg.hu
Négyezernél több látogatót várnak a szervezők szeptember 24-én a Kutatók éjszakáján - lesznek hadirobotok, rendeznek tudományos blogtalálkozót, az érdeklődők foglalkozhatnak élményközpontú matematikával, de szó esik a sci-fi ihlette tudományról is.
MTI
Bár folyamatosan halljuk, hogy válságban van a könyvszakma és nincs kiút, a könyvnyomtatás ideje lejárt, az e-könyvek eladásából származó bevételek pedig csak töredékei a nyomtatott könyvekből befolyó pénzeknek, a világ legsikeresebb szerzői így sem panaszkodhatnak - olvasható a Könyves blogon.
hvg.hu
Itt vannak a nyakunkon az önkormányzati választások, de ezt csak onnan lehet látni az interneten, hogy egyre több cikk szól erről, és van egy viccpárt, amelyik ki is használja az internet adta nyilvánosság lehetőségét - írja az Online Marketing blog szerzője.
hvg.hu
Az önkormányzati választás közeledtével tizennégy aláírásgyűjtést kellett felfüggeszteni augusztus 23-a és november 13-a között. De milyen témában vannak folyamatban aláírásgyűjtések? A JogIQ blog ennek járt utána.
hvg.hu
A Fidesz a kormányzás első két hónapjában képes volt egyben tartani hatalmasra duzzadt táborát, ami az egyre szűkülő költségvetési mozgástér fényében kétségkívül figyelemreméltó teljesítmény - olvasható a Political Capital blogon.
hvg.hu
A foci-vb mind a négy negyeddöntőjében fantasztikus meccseket láthattak a nézők. A mérkőzéseken új sztárokat ismerhetett meg a világ, és persze néhány korábbi csillag is feltámadt, vagy „éppen csak” tartotta kirobbanó formáját – a csoportmeccsek után az egyenes kieséses szakaszban is.
Szegő Iván Miklós
A volt világelső Roger Federer szerint nem a teniszben, hanem - a dél-afrikai világbajnokságon történt bírói tévedések miatt - a labdarúgásban lenne szükség a videóvisszajátszásra.
MTI
A 2010-eshez hasonló zavargások kezdődtek 20 éve Kirgíziában, amely akkor még a Szovjetunió észe volt. 1990 június elején a nacionalista zavargások halálos áldozatainak száma 184-ra emelkedett, s 1054 ember sebesült meg. A sérültek közül 773-at kórházakban ápoltak.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Adózóna új tárgyi eszköz kalkulátorával könnyedén kiszámolhatja, mennyivel csökkent céges beruházása értéke.
unknown
Péntek délután, nem sokkal három óra után Johannesburgban hivatalosan is megnyitották a XIX. labdarúgó-világbajnokságot.
MTI
Bár még csak egy hónap telt el az országgyűlési választások óta, a politikai pártok lassan megkezdik felkészülésüket az őszi önkormányzati választásokra. A Fidesz ősszel is mindent visz? Vagy nem? - tette fel a kérdést a Politika 2.0 blog szerzője.
hvg.hu
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította az Országgyűlés hétfőn a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. A fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt törvényjavaslatát hétfőn az Országgyűlés többsége fogadta el.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy japán, egy ausztrál és egy cseh kutató nyert az optikai csalódások floridai versenyén. Az idei első helyezett a gravitációt "győzte le".
hvg.hu
Utoljára demonstráltak a Parlament közelében, a Nagy Imre-szobornál a magukat Kossuth tériekként azonosító tüntetők.
MTI
Bár az év jóformán még el sem kezdődött, máris látszik, hogy 2010 is erősen a „ketyerék” éve lesz! Lássuk eddigi kedvenceinket!
hvg.hu
Ha powerpointos prezentációinkat szeretnénk videóként megosztani másokkal, akár DVD-re írva, akár online, mondjuk a Youtube-on, az alábbi program segítségével ezt egyszerűen és gyorsan megtehetjük.
Billy Idol, az ikonikus rock and roll-legenda és a trip-hop stílusteremtő Massive Attack már biztos fellép az idei VOLT Fesztiválon, melyet június 30. és július 3. között rendeznek Sopronban.
hvg.hu
Nem vonul vissza, sőt, elindul a márciusi világbajnokságon Jevgenyij Pljuscsenko, aki óriási meglepetésre csak második lett a férfiak műkorcsolya-versenyében az amerikai Evan Lysacek mögött a vancouveri téli olimpián.
MTI
A világ országainak várható idei gazdasági növekedését összesíti hétről hétre az Economist brit gazdasági hetilap. Magyarország jelenleg a második legrosszabb a listán, -1,0 százalékkal. Ennél csak Venezuela helyzete rosszabb a londoni újság szerint.
hvg.hu