szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár még csak egy hónap telt el az országgyűlési választások óta, a politikai pártok lassan megkezdik felkészülésüket az őszi önkormányzati választásokra. A Fidesz ősszel is mindent visz? Vagy nem? - tette fel a kérdést a Politika 2.0 blog szerzője.

Budapestet, ezen belül is a pesti kerületeket már a két világháború közti időszakban is a baloldal és a liberálisok fellegváraként tartották számon, és az egyes kerületek lakosságának ideológiai beállítottsága az elmúlt évtizedekben meglepően keveset változott. Jól mutatja mindezt, hogy még 1998-ban is 11 polgármesteri címet nyert el Budapesten az MSZP és az SZDSZ. Ez a szám 2002-ben tetőzött 17 győzelemmel, de még 2006-ban, közvetlenül az őszödi beszéd kiszivárogtatása után is sikerült a szocialistáknak és szabad demokratáknak 13 kerületet megtartaniuk. Mindezek tükrében, és figyelembe véve az idei országgyűlési választások eredményeit, valamint az ország jelentős mértékű jobbra tolódását, érdekes lehet megvizsgálni most, négy hónappal a választások előtt a 2010-es budapesti önkormányzati választások lehetséges kimenetelét. A kérdés az, hogy vajon van-e esélye nem-fideszes jelöltnek "elcsípnie" egy polgármesteri posztot, vagy mind a 23 kerület narancssárgára változik őszre? - olvasható a blogon. Az elemzést a Politika 2.0 blogon olvashatja el, kattintson.

„Rákosrendezőből csodát lehetne csinálni, ha a kormány együttműködne a fővárossal”

„Rákosrendezőből csodát lehetne csinálni, ha a kormány együttműködne a fővárossal”

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Csökkent a magyar export, 250 milliárd forinttal romlott a külkereskedelmi mérleg

Csökkent a magyar export, 250 milliárd forinttal romlott a külkereskedelmi mérleg