VIDEÓK
1987-től részt vett az MDF szervezésében; alapító tag. Az MDF-frakcióból 1993-ban kizárták, ezt követően távozott a pártból is. Politikai közírói szerepét feladva 2010-ben újra indult a választásokon, az MDF színeiben.
Weboldal:
http://www.debreczenijozsef.hu/Szervezet:
MDFMegdöbbentőnek nevezi Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke a Mesterházy Attilának írt nyílt levelében, hogy az MSZP elnök-frakcióvezetője a Jobbiktól kért aláírásokat az Orbán-kormány két évét értékelő parlamenti vitanap megtartásához, a DK képviselőit viszont nem kereste meg ezzel.
MTI
2012. május 23., szerda, 16:38
Azon kevesek közé tartozom, akik több mint harminc éve következetesen képviselik a politikai közép tényezői közötti együttműködés gondolatát. Már minden más, ésszerűnek tetsző változattal megpróbálkoztunk, csak ezzel nem. Volt részünk egyszerű többségű jobbra és balra húzó kormányzásban, jobbközép és balközép koalícióban. Volt szerencsétlenségünk élvezhetni kétharmados liberális baloldali kormány áldásait is. Most pedig itt van ez a minden eddigi kormány teljesítményét alulmúló, kétharmados jobboldali kormányzás. Egyik sem hozott széles társadalmi elismeréssel övezett szilárd demokráciát. Csak a politikai táborok középre húzó erőit együttműködésre késztető kormányzással nem tettünk még kísérletet. Miért ne tehetnénk? Ha már eddig minden jobbnak látszó ötletünkkel megbuktunk.
27 hozzászólás
Elek István
2012. január 10., kedd, 15:48
Elek István szerint a Fidesz bukása után csak a hazai politikai erők széles együttműködése jelenthet kiutat a magyar politikai rendszer válságából. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a Fidesz se nem képes, se nem méltó arra, hogy demokratikus erők együttműködjenek vele, ezért agyrémnek tartja Eleknek a Fidesszel kötendő nagykoalícióra vonatkozó elképzelését.
57 hozzászólás
Debreczeni József
2011. december 22., csütörtök, 12:17
Van végre gyurcsányista hetihetes, amely az első adásával újra megmutatta Gyurcsány Ferenc tragédiáját: a sleppje mindig sokkal bénább és unalmasabb, mint ő maga.
175 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2011. október 17., hétfő, 07:30
Ha sor is kerül a szakításra az MSZP-ben, annak a lehető legkonszolidáltabban, baráti együttműködő alapon kellene végbemenni – véli a Klubrádiónak nyilatkozó Debreczeni József politológus.
hvg.hu
2011. szeptember 22., csütörtök, 10:14
Schmitt Pál nem köztársasági elnök, ezért tevékenységét nem lehet korábbi elődeiével összehasonlítani – mondta Debreczeni József a Klubrádió Szabad Sáv című műsorában.
Klubrádió
2011. augusztus 22., hétfő, 19:55
Sorozatunkban a rendszerváltás meghatározó szereplőivel készítünk interjút, akik azóta a politikai élettől visszavonultak, legalábbis hátrébb húzódtak. Első alanyunk Debreczeni József közíró, volt MDF-es képviselő, aki szerint a mostani Orbán-rendszer sokkal monolitikusabb, mint a mečiari Szlovákia volt, és aki úgy látja: a magyar társadalom a jogállam és a liberális demokrácia leépítését nem vette érezhetően zokon.
43 hozzászólás
Szegő Péter
2011. augusztus 03., szerda, 06:35
A Fidesz-kormány sztálinista rendőrállamot épít a büntetőeljárással kapcsolatos törvényekkel - állítja a Magyar Demokratikus Charta nyilatkozatában a Fidesz büntetőeljárási törvénymódosításairól.
MTI-OS
2011. június 17., péntek, 08:59
Orbán Viktor nem a szélsőjobb gyengítésében, hanem erősítésében érdekelt – vélte Debreczeni József a Klubrádióban. A közíró szerint elmaradt az a két pofon, amit Orbán Viktor beígért a Magyar Gárdának.
Klubrádió
2011. április 11., hétfő, 20:16
Debreczeni Józsefet - harmadfokú tárgyalás után - jogerősen felmentette a rágalmazás vádja alól csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla.
MTI
2011. január 20., csütörtök, 13:32
A közíró szerint teljesen kilátástalannak tűnik a helyzet, hogy visszatérhetünk 1989 alapelveihez.
ATV
2010. december 22., szerda, 13:36
Bemutatták Debreczeni József közíró Húsz év címmel megjelent, de az utóbbi huszonhárom évben keletkezett írásaiból válogató kötetét a minap. A könyvet Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Bauer Tamás, volt országgyűlési képviselő és Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője méltatta a múlt pénteki bemutatón, ahol megjelent mások mellett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter, ifjabb Marosán György volt kormányszóvivő és Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF volt szóvivője is.
Szegő Péter
2010. december 06., hétfő, 09:22
Debreczeni József közíró bemutatta Húsz év című új kötetét. A könyvbemutatón Gyurcsány Ferenc is részt vett.
MTI
2010. december 03., péntek, 13:30
"Nem volt érkezésem eddig, hogy foglalkozzam vele, de természetesen nem hagyhatom válasz nélkül Debreczeni József cikkét. Nem érheti az olvasót meglepetésként, hogy visszatekintve arra a tíz évemre, amelyet Debreczeni Jóska volt oly kedves elveszettnek sem vélelmezni, hanem egyenesen téglának minősíteni az „épülő önkényuralom falában”, nos, ezt a tíz évemet én egészen másképp látom" - írja Elek István válaszlevelében
33 hozzászólás
Elek István
2010. november 12., péntek, 14:46
Kedves Pista: ha már láttad a Fidesz igazi karakterét 2002-ben, miért szavaztál rájuk 2010-ben is? – vonja kérdőre egykori albérleti szobatársát, Elek Istvánt Debreczeni József közíró.
80 hozzászólás
hvg.hu
2010. október 29., péntek, 13:02
Debreczeni József személyiségi jogi pert indít Szili Katalin ellen, miután a volt házelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában bértollnoknak nevezte őt - írja a hétfői Népszava.
MTI
2010. október 18., hétfő, 07:34
A Fővárosi Bíróságon Pataki Árpád bíró csütörtökön elutasította Debreczeni József közíró, volt országgyűlési képviselőjelölt, még korábban országgyűlési képviselő keresetét. Debreczeni a Fidesszel, illetve Répássy Róbert fideszes képviselővel szemben tartott igényt háromszázezer forint nem vagyoni kártérítésre. Az ítélet nem jogerős.
8 hozzászólás
Szegő Péter
2010. július 08., csütörtök, 20:02
Bűncselekmény hiányában felmentette a rágalmazás vádja alól Debreczeni József közírót az UD Zrt.-vel kapcsolatos megfigyelési ügyben a Fővárosi Bíróság kedden; az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás
MTI
2010. június 22., kedd, 11:05
A T. Ház nagy visszatérői
Mile Lajos LMP-képviselő tizenhat év után kerül vissza az Országgyűlésbe, amelynek hat olyan tagja is van, aki nyolc év szünet után lett ismét törvényhozó.
Szóljon hozzá
Riba István
2010. május 11., kedd, 09:52
Negyvenhárom évvel az utolsó szabad - bár egy kicsit kékcédulás - választás, az 1947-es szavazás után, a rendszerváltáskor 1990-ben választhattak ismét több párt közül a magyar polgárok. A választás eredménye közismert: az első forduló, amely napra pontosan húsz éve zajlott, az MDF minimális fölényét hozta, ami a második fordulóra elsöprő győzelemmé változott.
Szegő Iván Miklós
2010. március 25., csütörtök, 06:34