A Jobbik Magyarországért Mozgalom által a Közszolgálat Közalapítvány Kuratóriumába jelölt Silhavy Máté lemondása után elkerülhetetlen, hogy magam is nyilvánossá tegyem álláspontomat. Engem a Demokratikus Koalíció jelölt a fentnevezett kuratóriumba 2019 végén, de már itt jelzem, hogy szerepemet eleve nem „ellenzéki küldöttként” fogtam fel: a közmédia működését illetően mindenkor a médiatörvény közszolgálatiságra, pártatlanságra, kiegyensúlyozottságra, objektivitásra stb. vonatkozó előírásai szerint foglaltam állást.
Illúzióim persze nem voltak, hisz minden józan és tisztességes ember előtt nyilvánvaló volt, hogy ezek a normák 2010 óta nem érvényesültek, sőt: az állami médiában egyoldalú és hazug hatalmi propaganda zajlott, ami 2026-hoz közeledve egyre vadabb uszításba torkollott.
E bevezető után közlöm: nem áll szándékomban lemondani.
Indokaim a következők:
1. A kuratórium ülésein a fentieket Kránitz László (MSZP által jelölt) kollégámmal együtt számos alkalommal leszögeztem – a jegyzőkönyvekben mindez megtalálható. (Silhavy Mátétól ilyen megszólalásokat hiába keresne ott bárki.) Továbbá a legdurvább botrányok, illetve jogsértések alkalmával (Siklósi Beatrix kinevezése, a gyalázatos Karácsony-interjú, Bende Balázs MTVA-s vezető szerkesztő hatalmi diktátumainak kiszivárgása, az MTI-ből 2022-ben elbocsátott, illetve onnan súlyos panaszokkal hozzánk forduló munkatársak) számos indítványt kezdeményeztem, pontosabban kezdeményeztünk ketten, melyekhez, rendre csak nehezen, meg tudtuk szerezni Silhavy csatlakozását. (Az ezt dokumentáló e-maileket őrzöm). Mindezen túl mintegy félszáz alkalommal adtam interjúkat, tájékoztatva a történtekről a legkülönbözőbb nyilvános fórumokat – ezek linkjei listába gyűjtve ugyancsak megvannak.
Kétségtelen, hogy ebbéli aktivitásom a sorozatos kudarcokat követően lanyhult az idők során – emiatt érhet jogos kritika. A médiatörvény szerint ugyanis a kuratóriumba 3 tagot jelölhet a kormányoldal, 3-at az ellenzék. Az első pillantásra paritásosnak tűnő összetételt azonban felülírja, hogy az elnök személyét és további egy tagot a Médiahatóság delegál a kuratóriumba, amely így 5:3-as arányban stabil fideszes többségű lett. Aminek következtében minden egyes próbálkozásunkat kivétel nélkül elkaszálta ez a többség. Tényszerűen: a közszolgálatiság érvényesítésére tett kísérleteket blokkoló többség. Amúgy a kuratórium jogköre csak arra terjedt (volna) ki, hogy a Médiatanácshoz forduljon jogorvoslatért…
Végül megemlítem e pontban, hogy a három „ellenzéki” tag sosem szavazta meg a Duna Zrt. üzleti terveit, éves beszámolóit, elnökének éves jutalmát.
2. Mindezek nyomán akkor látnám felvethetőnek az „ellenzéki”, azaz a közszolgálati normák érvényesüléséért meddő próbálkozásokat tevő kuratóriumi tagok lemondását, ha előbb az ezeket könyörtelenül blokkolók mind lemondanának. Követve a Médiahatóság összes tagjának, továbbá az állami propagandagépezet valamennyi főnökének a lemondását! A saját lemondásomat azonban akkor sem tartanám indokoltnak a továbbiak miatt.
3. Mit segítene elő a gyakorlatban, ha mindhárom „ellenzéki” tag távozna? Az új parlamentben az új ellenzék számára biztosítaná a törvény, hogy helyettünk három tagot jelöljön: azaz 7+1 arányú fideszes-mihazánkos kuratórium jöhetne létre…
4. A Tisza szilárd kétharmados többséggel bír majd ebben a parlamentben. Olyan új médiatörvényt hozhat létre, olyan közszolgálati műsorszolgáltatást építhet föl, amilyet akar. (Szeretném hinni, hogy jót akar.)
Nem az orbáni struktúrában kell személycseréket végrehajtani, Orbán embereit Magyar embereire cserélni, mert akkor maradunk, ahol a part szakad.
Új struktúrát, új alkotmányt, új demokratikus intézményeket kell létrehozni. Ebben pedig szerény személyem ha akarná se tudná gátolni a leendő kormányzatot, se kuratóriumi tagként (röhej!) se másképp. Amikor tehát Silhavy azt írja, hogy „az égetően fontos átalakulásnak nem kíván a gátja lenni”, akkor ezen csak mosolyogni tudok. Főleg, hogy ő annyira mégse tartja „égetőnek” a dolgot, minthogy (s ezt sajnos elmulasztotta közölni a nyilvánossággal), a lemondását nem azonnali hatállyal, hanem május 31-ével jelentette be Kövér Lászlónak… Pedig azt is írja, hogy „a hazai közszolgálati médiaszolgáltatás sem a korábbi szocialista kormányok idején, sem ma – jelen formájában pedig különösképpen – nem felel meg azoknak a törvényi előírásoknak és nemzetközi sztenderdeknek, amelyek érdemessé tennék a magyar adófizetők támogatására”.
5. Itt pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami számomra régóta töréspontot jelent. Rengeteget érveltem korábban az ellen, hogy az „egyik kutya, másik eb” fel(nem)fogás jegyében bármilyen egyenlőségjel tehető a korábbi tisztakezű demokrata kormányfő(k) és a rabló autokrata vezér, illetve a 2010 előtti és utáni korszak közé. Ez áll a média világára is. Most csupán annyit mondok: értelmes és tisztességes ember nem mond ilyet.
6. Ezzel pedig visszajutottunk Magyar Péterhez, aki Silhavy vallomása szerint az ő „személyes bizalmát régóta élvezi”. E helyütt nem kívánom részletezni a dolgot, ezért csak annyit mondok, hogy esetemben ez a legkevésbé sincs így.
7. Végezetül még annyit, hogy én már jóval a végre megbukott Orbán-rezsim létrejötte előtt (egész pontosan 2003 óta) harcoltam ennek az országot tönkre tevő, rabló uralomnak a bukásáért. Minden erőmmel. Tucatnyi könyvben, többszáz újságcikkben, interjúban, tévés vitaműsorban kongattam a vészharangot, gúnytól és lekicsinyléstől övezve, „hivatásos rettegőként”. Még (az alkatomhoz nem illő) politikusi szerepet is vállaltam újra – mindhiába.
Engem nem Orbán bízott meg a kuratóriumi tagsággal, az ő bukása rám nézve nem jár konzekvenciával: nem látok semmilyen indokot a lemondásomra.
Borítóképünkön a 2018-as parlamenti választásokon a DK színeiben kampányoló Debreczeni József látható. Fotó: HVG / Fazekas István
