VIDEÓK
Amikor Király András, a Jobbik szóvivője Magyar Írószövetség csütörtöki budapesti rendezvényén agresszíven kérdőre vonta Kövér Lászlót, aki Radikalizmus Magyarországon címmel tartott előadást, a Fidesz választmányi elnöke egyszerűen nem volt hajlandó szóba állni a szóvivővel, aki egyszersmind a szélsőjobbos Barikád hetilapnak is munkatársa. Mindez előrevetíti, milyen viszonyban lesz a Fidesz és a Jobbik az áprilisi választásokat követően.
23 hozzászólás
hvg.hu
2010. február 19., péntek, 07:07
Február második hetében szignifikánsan csökkent a Fidesz támogatottsága, az ellenzéki pártra most vasárnap az aktív szavazók 43 százaléka szavazna, míg az MSZP-re 12, a Jobbikra 9 százaléka voksolna - olvasható a Nézőpont Intézet felmérésében, amelynek összegzését szerdán juttatta el az MTI-hez.
MTI
2010. február 17., szerda, 18:50
Szalay Péter sebész-főorvos megerősítette az MTI-nek az Index szerdai információját, amely szerint a fővárosi XIII. kerület egyik választókerületében nem Kosztolányi Dénes, hanem ő lesz a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltje.
2010. február 10., szerda, 12:01
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség képviselőjelöltjeinek tartott "buzdítást" hétfőn - tudta meg az MTI kedden. A pártelnök-miniszterelnök-jelölt utoljára találkozott a választás előtt a jelöltekkel.
hvg.hu
2010. január 12., kedd, 18:06
Véglegessé vált hétfőn, kik indulnak a Fidesz-KDNP színeiben a 2010-es országgyűlési választásokon az egyéni választókerületekben; a döntést a Fidesz országos választmánya hozta meg hétfői budapesti ülésén. A 176 jelölt mintegy fele jelenleg is tagja a 162 fős frakciószövetségnek. Hajdú-Biharban ismét indítják Arnóth Sándort, Püspökladány polgármesterét, aki egy „Lógni fogsz” bekiabálás miatt mondott le képviselői mandátumáról.
hvg.hu
2009. december 14., hétfő, 14:15
A Fidesz-KDNP visszavonta a magyar állampolgárság könnyített megadására vonatkozó törvényjavaslatát – mondta Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezető-helyettese pénteken.
hvg.hu
2009. november 06., péntek, 09:53
Tulajdonképpen megvan a végeredmény, miután MSZP – Fidesz összefogással kizárta az ORTT az országos kereskedelmi rádió pályázatról a mindkét jogosultságra pályázó Zene Rádiót. A Fellegi Tamás László vezette Infocenter –sajtócsoport vállalkozása, az Advenio Zrt. lehet az egyik nyertes.
hvg.hu
2009. október 07., szerda, 18:37
Portré: Bácskai János, a Fidesz új parlamenti képviselője
„Négyéves korom óta Vasas-drukker vagyok” – vallja be töredelmesen a január végi ferencvárosi időközi választáson mandátumot szerzett 47 éves honatya. Szülei az agrárproletárságot odahagyva költöznek Pestre, pontosabban Csepelre, ahol a papa vasmunkásként, a mama textilmunkásként építi a létező szocializmust, ám a pártba nem lépnek be.
HVG
2009. február 18., szerda, 00:00
A polgári kulturális politika az intézményfenntartásban a jelenleginél aktívabb állami szerepvállalást tart szükségesnek, mert a magánszféra csak akkor fogja támogatni a kultúrát, ha arra az állam is jelentős összegeket fordít - ez az egyik üzenete a Fidesz kulturális stratégiájának, amelyet konferencián mutattak be szombaton, Budapesten.
MTI
2009. január 24., szombat, 12:44
A Népszabadság úgy tudja, hogy egy erős elnöki stábot hoznak létre a Fideszben, amely kampányfeladatokat is ellát majd. Az elnöki stáb élére Szijjártó Péter mostani kommunikációs igazgató kerülhet.
MTI
2009. január 19., hétfő, 08:12
A Fidesz és a KDNP hétfőn közleményben utasította el, hogy Budaházy György és Toroczkai László a Dohány utcai zsinagóga elé hívott össze tüntetést.
MTI
2008. december 15., hétfő, 19:35
A Fidesz törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy maradjanak többségi állami tulajdonban a regionális vízművállalatok – jelentette be Kósa Lajos, az ellenzéki párt alelnöke.
MTI
2008. szeptember 04., csütörtök, 12:07
Orbán Viktor ma elindítja a választásokra való felkészülést: összehívta a választókerületek elnökeit, a Fidesz-KDNP frakciószövetséget, valamint a fideszes polgármestereket, és helyzetértékelést ad nekik - írja keddi számában a Népszabadság.
hvg.hu
2008. május 20., kedd, 11:20
A Fidesz szerint törvénytelen az a kormányhatározat-módosítás, amellyel a kabinet ellenőrzése alá vonta az önkormányzatok széles körét, ezért kezdeményezni fogják e jogszabály visszavonását - mondta Demeter Ervin, a párt országgyűlési képviselője. Arról a képviselőnek nincs tudomása, hogy a határozat által biztosított titkos eszközökkel lehallgattak volna valakit.
MTI
2008. április 20., vasárnap, 12:58
Kósa Lajos nem lesz Orbán Viktor kihívója - írta a Hajdú-Bihari Napló keddi számában, miután Debrecen polgármestere határozott nemmel válaszolt a megyei lapnak arra a kérdésére, tervezi-e, hogy jövő tavasszal jelölteti magát a Fidesz elnöki tisztére.
MTI
2006. november 28., kedd, 08:46
Orbán Viktor szívesen vállalja tovább az elnöki feladatok ellátását a párt tavaszi kongresszusát követően és nem bánja, ha kihívói is lesznek, de véleménye szerint egy nagyvárosi polgármester nincs abban a helyzetben, hogy az ország legnagyobb politikai szervezetét is vezesse.
MTI
2006. november 27., hétfő, 11:06
A Fidesz az Európai Újságírók Szövetséghez fordul a Hír Televíziót ért támadások miatt, és egyben felháborítónak tartja Rudi Zoltánnak, az MTV elnökének magatartását. A Magyar Televízió értetlenül fogadta a Fidesz rágalmait, ugyanis átvették a petíciót.
hvg.hu
2006. szeptember 20., szerda, 15:09
Radikalizálódó Fidesz
Felerősödtek a jobboldal radikálisabb fellépését sürgető hangok a Fideszben. Mindez azonban az önkormányzati választásokon akár bumeránghatású is lehet a kormánypártok népszerűségvesztéséből eddig sokat profitáló ellenzék számára.
50 hozzászólás
2006. szeptember 13., szerda, 17:43
Portré: Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője
"Egyedül én írom kötőjellel a családnevünket. Az őseim Ts-sel kezdték, aztán volt, aki egybeírta, és volt, aki külön a kettőt" - jelez folytatást s egyben új kezdeteket a nyári helyettesítések idején a "kemény megmondó" szerepkörében nagy nyilvánosság elé lépő 32 éves jogász.
2006. szeptember 06., szerda, 21:03