VIDEÓK
A feltételezettnél négyszázmillió évvel korábban fejlődtek ki az első komplex szervezetek - áll egy Nature magazinban megjelent tanulmánban, amelyet a PhysOrg című portál idéz.
MTI
2010. november 12., péntek, 07:09
A világ folyóinak jelentős részét komoly veszély fenyegeti a hibás vízgazdálkodás és a környezetszennyezés következtében – intenek kutatók a Nature legfrissebb számában.
MTI
2010. szeptember 30., csütörtök, 10:45
Brit kutatók rájöttek, mitől lesz minden tízezredik csirke egyik fele kakas, másik fele tyúk.
MTI
2010. március 13., szombat, 15:46
Korábban gyanú felett álló prosztatasejtekből származnak azok az őssejtek, amelyek a prosztatarák néhány típusát okozhatják - közölték amerikai kutatók a Nature tudományos magazin szerdán megjelent számában.
MTI
2009. szeptember 10., csütörtök, 11:35
Az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékot találták német csillagászok óceán jelenlétére a Szaturnusz egyik holdja, az Enceladus jéggel borított felszíne alatt, így a fényes objektum csatlakozhat a Naprendszer vizes holdjainak kivételezett klubjához.
MTI
2009. június 25., csütörtök, 08:57
A Mars egykor hideg, egyúttal nedves lehetett, a fagyos vidéken is előfordulhatott az élet fenntartásához szükséges víz - állítják kutatók a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelenő számában.
MTI
2009. május 20., szerda, 19:23