VIDEÓK
Tévesen írta pénteken az MTI, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre nem döntött arról, indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál ellen a plágiumügye miatt. A forrásként használt hírügynökségi beszámolókban nem ez szerepel, ráadásul a hvg.hu kérdésére a NOB sajtóosztályán ismét megerősítették, hogy már folyik a formális eljárás Schmitt ügyében.
hvg.hu/MTI
15 órája
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Végrehajtó Bizottsága e heti québeci ülésén tárgyalja Schmitt Pál volt köztársasági elnök plágiumügyét. Kérdés ugyanakkor, hogy a köztársasági elnöki megbízatásáról április 2-án lemondott Schmittnek kell-e súlyos szankciókkal számolnia.
hvg.hu
2012. május 22., kedd, 18:30
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kedden megnevezte szervezeti egységeinek vezetőit.
MTI
2012. május 22., kedd, 17:07
Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök plágiumügye is a napirendi pontok között szerepel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság e heti, québeci végrehajtó bizottsági ülésén az AP amerikai hírügynökség értesülése szerint.
MTI
2012. május 21., hétfő, 12:36
A Blikk szerint Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök vélhetően jelezte Orbán Viktornál, hogy igényt tart állami villára, az államfőváltás intézményi beruházásaira elkülönített 150 milliós forintos összeg ugyanis a lap szerint ennek kiadását takarhatja.
hvg.hu
2012. május 16., szerda, 05:38
Vasárnap ünnepli 70. születésnapját Schmitt Pál. Az alkalomról az MTI is megemlékezett egy hírrel, amelyből azonban teljes egészében kihagyták a Schmitt politikai karrierjére vonatkozó információkat, így azt is, hogy köztársasági elnök volt. Egy másik, címszavakból álló rövid portréban már összefoglalták közéleti és politikai tevékenységének fontosabb állomásait, de itt is csak röviden említették meg, hogy Schmitt államfő volt 2010 és 2012 között.
MTI
2012. május 13., vasárnap, 12:49
Csütörtökön iktatják be ünnepélyesen hivatalába Áder János köztársasági elnököt. A ceremóniáról egyelőre nem tudni részleteket. A korábbi államfői beiktatások közül Mádl Ferencé volt a legdrágább, az egész napos ceremóniára 120 milliót költöttek. Göncz Árpád és Sólyom László beiktatása egy fillér közpénzbe sem került.
3 hozzászólás
hvg.hu
2012. május 09., szerda, 21:30
Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a felkérésére Schmitt Pál vezeti a NOB küldöttségét az ENSZ Rio de Janeiróban rendezendő Környezetvédelmi Világkonferenciáján.
MTI
2012. május 09., szerda, 15:50
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága - elutasítva a Blikk újságírójának kezdeményezését - úgy döntött, nem indít vagyonnyilatkozati eljárást Schmitt Pál volt köztársasági elnök ellen.
MTI
2012. május 07., hétfő, 11:48
Bár Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek több ingatlanja is van, elképzelhető, hogy mégis az államnak kell megoldania a lakhatását - írja a Blikk.
hvg.hu
2012. május 07., hétfő, 08:04
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Sport és Környezetvédelem bizottsága a jövő hét első napjaiban Schmitt Pál vezetésével a szervezet székházában, Lausanne-ban ülésezik.
MTI / hvg.hu
2012. május 06., vasárnap, 09:08
Pesti Imre kormánymegbízott hivatalvezetője veheti át május 10-e után a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetését – értesült a hvg.hu. Áder le akarja cserélni Schmitt stábjának nagy részét, információink szerint jelenleg is zajlik a vezetők kiválasztása.
hvg.hu
2012. május 02., szerda, 15:35
Schmitt Pál szerint Áder János legitimitása és politikai előélete is százszázalékos, a köztársasági elnök maradéktalanul ellátja majd a demokrácia védelmét és megtestesíti a nemzet egységét. A volt köztársasági elnök a jövőben a fiatalok egészségre való nevelésével folytatná munkásságát.
MTI
2012. május 02., szerda, 13:18
A plágiumügye miatt lemondott Schmitt Pál is részt vesz Áder János megválasztásán. A hvg.hu tudósítójának azt mondta, kötelességének érezte, hogy ott legyen.
hvg.hu
2012. május 02., szerda, 11:13
Május 2-án a rendszerváltozás óta hatodik alkalommal választ köztársasági elnököt az Országgyűlés. Érdekességek az 1990 utáni magyar köztársasági elnökökről.
MTI / hvg.hu
2012. április 29., vasárnap, 11:00
A HírTV értesülése szerint Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szakdolgozatával megegyező címen más is leadott diplomamunkát. A részletekről a Célpont című műsorban számolnak be péntek este, amelyben - ígéretük szerint - egy "újabb diplomabotrány" részleteiről tájékoztatnak.
MTI
2012. április 27., péntek, 12:55
Egyedül Áder Jánosra, a Fidesz EP-képviselőjére érkezett a magadott határidőig államfőjelölti ajánlás. Őt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről 262 képviselő ajánlotta. A jelöléséket péntek reggel 8 óráig kellett leadni, az érvényességről a házbizottság döntött.
MTI
2012. április 27., péntek, 11:01
A hiteltárgyalások során is lesznek olyan kérdések, amelyekben a magyar kormány nem enged majd az álláspontjából - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
hvg.hu
2012. április 26., csütörtök, 10:16
Cséfalvay Zoltán államtitkár kandidátusi fokozatáról nem tartalmazott adatot az Akadémia könyvtárának online katalógusa, amely elvben teljes körűen tartalmazza az 1953 óta megszerzett kandidátusi fokozatok bibliográfiai adatait. Az államtitkár eljuttatta a hvg.hu-nak kandidátusi habilitációjának dokumentumait.
hvg.hu
2012. április 25., szerda, 10:25
A Fővárosi Ítélőtábla kedden meghozott jogerős ítélete szerint nem lehet nyilvánosságra hozni az államfő kegyelmi határozatait - számolt be az Origo. Az ítélőtábla szerint amíg nincs erre vonatkozó törvény, a személyiségi jogok alkotmányos védelme miatt a kegyelmi határozatok nem ismerhetők meg.
MTI
2012. április 24., kedd, 12:59